2021. június 01. | 11:21

Érdekes koncepciórajzokat rittyentett össze az alkotó.

Továbbra is tesztelés alatt áll a Ferrari első szabadidő-autója, a Purosangue. A találgatások már javában folynak arról, hogy a végtermék valójában hogyan fog kinézni. Dejan Hristov formatervező érdekes külsőt álmodott a kocsinak, az alkotó a jelenleg elérhető Ferrari-modellek dizájnelemeiből is merített ihletet magának a munkája során. A végeredmény – amely a „Simoom” nevet kapta az egyik leghíresebb arab sivatagi szél után – pedig elég érdekes lett.

Az eddig látottak alapján a Ferrari Purosangue egy elegáns megjelenésű autó, de amit Hristov készített, az teljesen szembe megy az eddigi dizájnnal, és sokkal agresszívabbnak tűnik. A Simoom a kupészerűbb sziluettnek köszönhetően sportosabb, míg az eredeti B-oszlopot egy méretes C-oszlop váltotta fel.

Az aero részek lenyűgözően részletesek a renderképeken. A motorháztetőn masszív légcsatornákat láthatunk, az oldalsó szellőzőnyílások pedig úgy néznek ki, mintha az autó hosszában futnának végig a kerekek között. A hátsó lámpák és a kipufogócsövek is jól néznek ki, a tolatást viszont megnehezíti az az aprócska tény, hogy Hristov elképzelése szerint ez a SUV nem kap hátsó ablakot (persze a tolatókamera sokat javíthat a helyzeten).

Hristov nem említi, hogy mi hajtja az alkotását, de a Purosangue egy V12-es motorral rendelkezik majd, amely várhatóan 800 lóerő körüli teljesítményt nyújt, amivel ott lesz a legjobbak között a SUV-táborban. A későbbiekben várhatóan egy V8-as hibrid opció is kiegészíti majd a kínálatot. A Ferrari első szabadidő-autója várhatóan 2024-ben kerül piacra, így még bőven van idő a kisebb dizájnváltoztatásokra.