2023. február 03. | 08:28

Bár tavaly óriási manővert mutatott be egy versenyző a fal segítségével, hosszabb távon veszélyesnek tartják.

Nem csak a NASCAR, de az autósport történetében is óriási mozzanat volt az, amit Ross Chastain produkált 2022 utolsó futamán. Ahogy mi is megírtuk korábban, az utolsó kanyarban hatalmasat előzött azzal, hogy feltapadt a falra.

Konkrétan tempósan mellé állt, letaposta a gázpedált és mint az autós játékokban, csak hagyta, hogy a fal vezesse az autóját. Ennek köszönhetően a 10. helyről egészen az 5-ig jutott el, amivel megszerezte helyét a bajnoki címre esélyesek között.

Bár a mutatvány látványos és sikeres volt, a NASCAR most mégis úgy dönt, hogy betiltják. Ennek a hátterében az áll, hogy bár Chastainnek sikerült, korábban sok másik versenyzőnek nem. Attól félnek, hogy a mostani sikeres mutatvány motiválna másokat is hasonló cselekedetre, ami különösen veszélyes.

Ezért a szabálykönyvet enyhén módosítva súlyos időbüntetést kapna az, aki hasonló manőverrel próbálna meg helyezkedni a jövőben. A szabállyal egyébként szinte mindenki egyetért, még a műveletet sikeresen végrehajtó versenyző, Ross Chastain is.

Elmondása szerint ugyanis ezt a lépést a hosszas összeomlásának tetőpontjaként élte meg és valószínűleg soha többet nem vetemedne rá. Vele együtt sokan egyetértenek a szabály szükségességéven, mivel Chastainnek csupán szerencséje volt.

Az autó könnyedén felakadhatott volna a falban vagy a kerítésben és nem csak maga a versenyző vagy a versenytársai sérültek volna meg. Emellett az autó berepülhetett volna nagy sebességgel a nézők közé.

A szabálymódosítás és a történtek ellenére a jelenetet és Chastain autóját a versenysport egyik legszebb momentumaként őrizzük. Még ha ezzel sokan nem is értenek egyet, még mindig nagyon vegyes a manőver fogadtatása a versenytársak és más autósportok versenyzői között.

Pexels