2019. szeptember 25. | 16:38

A szerkesztőség meghívást kapott a HELL Kart Média Gokart Bajnokságra, ahol én képviseltem az Alapjáratot.

Kora délelőtt megérkeztem Miskolctapolcára, ahol számos ismerőssel találkoztam, már az első percekben. Tassi Attila és Besenyey Zoltán egymás ellen köröztek a pályán, a fotósok legnagyobb örömére.

Ezután volt egy kis szünet, így lehetőségem nyílt interjút készíteni Attival, aki arra a kérdésemre, hogyan tetszett neki a legutóbbi versenyhétvége? Viccesen a Szingapúri Nagydíjról kezdett el mesélni... Majd átváltott a két héttel ezelőtti Kínai WTCR hétvége történéseire.

"Igazság szerint nagyon jó volt, főleg mert vége lett a két és fél hónapos nyári szünetnek. A szezon első felében már összejöhetett volna egy győzelem, így égtem a tett vágytól, hogy bizonyíthassak. Sajnos azonban kiderült, hogy a Ningbo versenypálya nem feküdt a Hondának. A végsebesség tekintetében nagyon elmaradtunk a többiektől, viszont továbbra is csak előre tekintek, már készülök a Japán versenyre. Remélem ott összejön az idei egy futamgyőzelem, amit év elején célul tűztem ki magamnak" - fogalmazott Tassi Attila, a HELL KCMG csapat WTCR versenyzője.

Ezután kezdetét vették az időmérő edzések, ahol három csoportra osztották a megjelent újságírókat, én persze pont abba kerültem, ahova az Alfa Romeo e-sport szupersztárja, Bereznay Dani is. Így az esélytelenek nyugalmával kezdtem meg a körözést a pályán. A legnagyobb meglepetésemre már a második körre meg is futottam azt az időt, amit a pályán lévők közül senki nem tudott az edzés végéig. Sőt az összetettet tekintve is a második leggyorsabb idővel rendelkeztem a nap folyamán.

Számomra furcsa volt, hogyan lehet az, hogy egy Bereznay Dani nem tudja tartani velem a lépést. Így, hát megkérdeztem, hogy mi történt vele.

"Remek volt az időmérő, hiányoltam előtte egy szabadedzést, mivel ez volt az első találkozásom elektromos gokarttal. Nekem a legfurcsább érzés az, hogy a gázpedál sokkal könnyebben reagál, mint a robbanómotorosban. Nem koordináltam megfelelően a kigyorsításokon, illetve használtam a féket, ami mint utólag kiderült, hiba volt. Mivel a  rekuperáció, azaz elektromos visszatöltés akkora, hogy az is bőven elég. Lehet nem én alkalmazkodtam a legkönnyebben, de mindenesetre gratulálok neked a gyorskörödhöz" - mondta Bereznay Dani az időmérő után.

Egy szusszanásnyi idő volt a versenyek előtt, amit bandázással töltöttem, sőt még belefért egy gyors tesztautó fotózás is. Majd kezdetét vette a leggyorsabbak döntő futama, ahol a második helyről rajtolhattam, ami nem volt túl szerencsés, tekintve, hogy egy szűk jobbos az első kanyar. Kicsit bealudtam a rajtnál így többen is elmentek mellettem, visszaestem a 4., 5. hely környékére.

A mögöttem lévő 23-as gokartban ülő kolléga a harmadik körben egy jobbos kanyarban úgy eltalálta a gokartom hátulját, hogy csak pislogtam miután lebontottam a pályának egy részét és háttal megálltam.

Kicsit ideges voltam és nem értettem, viszont legalább Tassi Atti lengette a sárga zászlót ott, ahol kiestem. A pálya mellett állók szaladtak oda, mert kintről hatalmas volt a csatt. Szerencsére nem lett komolyabb bajom, azt leszámítva, hogy fáj egy kicsit a bal térdem. Ezután a társaság megebédelt, majd mindenki elindult vissza, Budapestre.

Úgy érzem idén kísértettem párszor a szerencsémet, szóval vigyáznom kéne már magamra az év további részére. Annak ellenére, hogy nem teljesen úgy alakult a futam, ahogy terveztem nagyon jól éreztem magam és ki tudtam adni magamból a szezon során felgyülemlett stresszt.

Alapjárat helyszíni tudósítás