2021. július 15. | 13:05

Ilyen szintű bénázást azért nem gyakran látni.

A parkolás egyesek számára komoly kihívást jelent, még akkor is, ha nagy helyre kell betenni az autót. Legutóbb az Egyesült Királyságban égette le magát egy sofőr, most rajta röhög az internet népe.

A járművezetőről készült videó nagyot hasított a Facebookon, virális tartalommá vált, a felvétel vírusként terjed a világhálón. Andrei Dalca, aki június 29-én az erkélyéről filmezte le a kínos mutatványt, nyilatkozott is a sajtónak.

„Még nézni is rossz volt az ügyetlenkedését. Nem tudom, hogy jutott jogosítványhoz, a videó magáért beszél, jelen pillanatban ő lehet az egyik legrosszabb sofőr az Egyesült Királyság területén.”

A sofőr, mint látható, tényleg sokat bénázik, az elsőként kiszemelt helyre nem is tudott beállni, úgyhogy jött a második próbálkozás. Az sem volt egyszerű menet, de végül nyolc perc után valahogy csak sikerült bemanővereznie a kocsiját egy helyre.

„Rengeteg szabad hely volt, ha tolatáskor kinyitja az ajtót, akkor látta volna, merre áll a kocsija a felfestett vonalakhoz képest. De nem segített magán. Az analfabétizmusa ellenére valamilyen szinten azért csodálom a kitartása miatt, mások feladták volna a helyében, de ő addig tekergette a kormányt, amíg végül csak sikerült beállnia valahová” – tette hozzá a román származású Andrei, aki egyébként nagy autórajongó hírében áll.