2023. december 13. | 14:46

A medve élelmet talált, így beült és megette, majd különösebb károk nélkül elhagyta a helyszínt.

Sokan nem szeretik, ha bármilyen állat beköltözik az autójukba. Már a pókok és bogarak is kifejezetten idegesítőek tudnak lenni, főleg, ha vezetés közben jelennek meg.

De mi van akkor, ha egy medve száll be az autónkba, mert úgy látja jónak? Hiszen nemrég ez történt Amerikában a Great Smoky Mountains nevű hegyvonulatnál lévő szálló parkolójában, egy Honda CR-V volt az áldozat.

Az esetet egy kültéri kamera vette fel, és ezután tették közzé a felvételt az interneten. Jól látszik, hogy a fekete medve egészen ügyesen bánik a kilinccsel, mert emberszerűen állt az autó mellett, amikor kinyitotta annak hátsó ajtaját.

Nem volt teljesen biztos magában, többször is inkább megfordult és körülnézett, hogy nincs körülötte senki, aki megállítsa. Egyszer még a mancsát is megvakarta, miközben a környezetét kémlelte.

Nem sokkal később, egy pár körülnézés után felállt és bemászott az autóba. A beszámolók szerint ételt talált az autó hátsó ülésén, és annak egy részét ette meg.

Nagyjából öt percet töltött a hátsó sorban. Miután megkajált, kiszállt és elment. Az eset során különösen szerencsés, hogy az autóban szinte semmilyen mértékű kár nem keletkezett.

Szakértők szerint pedig ennek lehetett volna rosszabb vége is, hiszen ennek a medvefajnak akár 5 centis, íves karmai is lehetnek. Az ajtót kívülről kinyitja, de nem biztos, hogy a belső kilincshez elég ügyes és ha bent ragad, akkor pánikba esik és komoly pusztítást végez.

Azt javasolják, hogy az autót zárjuk be, az ablakokat pedig húzzuk fel, különben képesek betörni. Ne hagyjunk bent semmilyen erősen illatos dolgot és itt nem csak ételekről beszélnek, hanem illatosítókról és parfümökről is, hiszen azokat a medve kiszagolhatja és betörhet érte az autóba.

Depositphotos