2020. november 24. | 12:03

A Magyar Autóklub szerint a forgalomból kivont rendszámokat kellene újból kiadni.

Egyre komolyabb ütemben fogynak a személyautókra kiadható szabad rendszámok Magyarországon. Egy hazai fórumban felbukkant elképzelés alapján akár három betűből és négy számból is állhatnának az új magyar rendszámok, szúrta ki az Origo.

A pandémia miatt a kiadható rendszámok sem fogynak akkora lendülettel, mint korábban, de így is az S sorozat közepénél (SL) tartunk, ha pedig ez kifut, csak a T, V és Z kezdőbetűk maradnak kiadhatók. A Magyar Autóklub úgy látja, hogy a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás a forgalomból véglegesen kivont rendszámok újbóli kiadása lenne. Erről viszont egyelőre hallani sem akarnak az ügyben illetékes minisztérium emberei, olyannyira nem, hogy a már több mint egy évtizede használaton kívül lévő rendszámokat azoknak sem hajlandók kiadni, akik még fizetnének is értük, nem is kevés pénzt.

Az Origo észrevette azt az interneten keringő ötletet, mely szerint akár három betűből és négy számból is állhatnának az új magyar rendszámtáblák. Egy ilyen változtatás esetén a most használt betűtípuson is változtatni kéne a portál szerint. Az új típusú magyar rendszám valahogy így festhetne:

Egy másik ötlet szerint más kombinációkkal a jól ismert rendszert (három betű, három szám) akár a végtelenségig lehetne variálni, ebben az esetben az AB1-23C, az A12-3BC, az 123-ABC vagy az A1B-23C is egy lehetséges variáció lehetne. Ráadásul ha ez a megoldás kerül kiválasztásra, akkor a betűtípus megváltoztatásával sem kellene bajlódni.

  • Címkék: