2021. augusztus 19. | 17:30

A Giga Sanghajban megtermelt szemét 4 százalékát nem lehet újrahasznosítani.

Az autógyártók egyre inkább arra törekednek, hogy a tevékenységük során nullára csökkentsék a működésük során keletkező szén-dioxid mennyiségét, ezt pedig már a beszállítókkal szemben is egyre hangsúlyosabb elvárásnak számít. A gondosan megkomponált marketinganyagok lényege, hogy minél jobb színben tüntessék fel az adott gyártót, vagyis érdemes némi fenntartásokkal kezelni a közzétett információkat, ám már az önmagában komoly fegyvertény, hogy a cégek tenni akarnak a környezet megóvásáért.

A Tesla éves környezeti hatástanulmányából megtudhatjuk, mit tesz a világ vezető elektromosautó-gyártója a környezettudatos működés érdekében.

Az amerikai vállalat 2010-ben kezdte meg tevékenységét a fremonti gyárban, amit több mint 60 évvel korábban húztak fel a területen, és évtizedekig a General Motors, majd a Toyota gyártott itt autókat. Elon Musk cége az üzemért 50 millió dollárt fizetett, ami ezen a szinten aprópénznek számít még úgy is, hogy a Tesla első Gigafactory üzemének kialakítása távol áll az ideálistól, hiszen nem a mai autóipar követelményeinek megfelelően, kiváltképp nem elektromos autók gyártására építették.

Ezzel szemben a Sanghajban, Austinban és Berlinben létrehozott új gyárakat már a Tesla tervezte és húzta fel, saját igényeinek megfelelően. Ráadásul az egyes helyszíneken összegyűjtött tapasztalatokat felhasználva folyamatosan javítani tudnak a hatékonyságon a következő Gigafactory elkészítésekor.

A kaliforniai vállalat arra is komoly hangsúlyt fektet, hogy minél közelebb vigye az autógyártást a vásárlókhoz. Kezdetben Fremontból szállították a villanyautókat a világ különböző tájaira, ami lássuk be, nem éppen a leghatékonyabb, hiszen egy távolkeleti ügyfél esetében a fél világon át kell utaztatni a terméket. Éppen ezért lesz kulcsfontosságú a jelenleg Austinban és Berlinben épülő két új Gigafactory. A terv az, hogy Fremont Észak-Amerika nyugati, a texasi gyár a keleti partját, a német üzem Európát, míg Sanghaj Ázsiát fogja ellátni autókkal.

Ugyancsak kiemelt jelentősége van a hatékonyság és a költségek alacsonyan tartása szempontjából az alkatrészellátásnak, illetve hogy honnan és mennyi idő alatt képes a beszállító eljuttatni a gyárba egy-egy szállítmányt. A tanulmányból kiderül, hogy a Model 3/Y vonal esetében a szükséges alkatrészek 73 százalékát Észak-Amerikából szerzik be a Kaliforniában gyártott autókhoz, a Gigafactory Sanghajban pedig a felhasznált komponensek 86 százaléka származik Kínából.

A Tesla azt is kifejti, hogy az egyre hatékonyabb működésre képes gyárak létesítésével párhuzamosan az autók elkészítése során keletkező hulladék mennyiségét is csökkenteni lehet. Míg egy autó megépül, nagyságrendileg 500 kilogramm szemét keletkezik. Ennek a hulladéknak a jelentős része (papír, műanyag, különféle fémek) újrahasznosítható.

Ez az 500 kiló a Tesla átlaga. A hagyományos helyszínnek számító Fremont és Nevada ennél több, közel 600 kilót szemetet termel, szemben az új, kimondottan az amerikai cég igényei szerint épített Giga Sanghajjal, ahol körülbelül 300 kiló hulladék keletkezik autónként. Ennek a mennyiségnek pedig a 4 százalékát nem lehet újrahasznosítani.