2021. január 04. | 14:12

A J.D. Power felmérésében csupán a Nio előzte meg a kaliforniai gyártó autóit.

Annak ellenére, hogy – elsősorban az Egyesült Államok útjain közlekedő – Teslákkal kapcsolatban gyakorta olvashatunk az összeszerelés gyenge minőségéről, valamint az autók minőségével kapcsolatos negatívumokról, a J.D. Power legfrissebb felméréséből egészen más derül ki.

A South China Morning Post által közölt kutatás eredménye alapján a kínai Gigafactory Sanghajban gyártott Tesla járművek az élmezőnyben végeztek a J.D. Power minőséggel kapcsolatos legújabb kutatásában. Összességében csupán a Nio autói teljesítettek jobban, mint a kaliforniai gyártó modelljei.

A szóban forgó tanulmány a 2020-as China New Energy Vehicle Experience Index Study, vagyis az új energiaforrásokkal működő autók kínai élményindexét vizsgáló kutatás alapján a Tesla a második pozícióban végzett a tisztán elektromos gyártók között a helyi startup, a Nio mögött.

„A Tesla Model 3 nagyon jól teljesít a kínai vásárlók körében, mivel az autó dizájnja és teljesítménye több tekintetben is meghaladta az elvárásaikat. A vezetési élmény, valamint a digitális eszközökkel való összekapcsolhatóság és kommunikáció terén a hagyományos gyártóknak bőven van mit tanulnia az olyan EV-gyártóktól, mint a Tesla” – nyilatkozta Jeff Cai, a J.D. Power China vezérigazgatója.

Ez a tanulmány is a Tesla azon álláspontját támasztja alá, mely szerint a minőség-ellenőrzés sokkal kisebb problémát jelent a kaliforniai vállalt számára, mint az az elmúlt év során többen is hangoztatták. Ugyanakkor a Tesla azt is elismerte, hogy az új, kínai gyárában már a legmodernebb gyártási folyamatokat alkalmazzák, szemben a fremonti gyártósoron érvényben lévő eljárásokkal. Szakértők arra számítanak, amint megnyílik és elkezdi a termelést a texasi Austinban épülő Gigafactory, az új üzemben is a Sanghajban már kipróbált és bizonyított gyártási metódusokat fogják használni.

Akárcsak az Egyesült Államokban, ahol egyszerre istenítik a Teslát és nagyítóval vizsgálják a kaliforniai elektromos autók minden vélt vagy valós hibáját, a Palo Altó-i cég Kínában is hasonló fogadtatásban részesült. A közelmúltban a PingWest nevű helyi kiadvány hamis információk terjesztésével vádolta a Tesla Chinát, és sanghaji tevékenységét a „Giga-látványpékség” jelzővel illette. A szóban forgó cikk miatt a Tesla kilátásba helyezte, hogy bírósági eljárást indít a PingWest ellen.

„A Tesla Sanghajban működő Gigafactory üzeme minden tekintetben megfelel a kínai törvényeknek és szabályozásoknak. A gyártási folyamat menedzselése a legmagasabb színvonalon és következetes módon történik” – olvasható a gyártó hivatalos közleményében.

Ugyanakkor a kínai autóipari szakértők és elemzők a kérdésben a Tesla oldalára álltak, és a helyi médiában kijelentették, „kissé elrugaszkodott azt kijelenteni, hogy az üzem egy látványpékség volna”.

A J.D. Power-tanulmány is azt bizonyítja, hogy a PingWest állításai nem megalapozottak. A tanulmány az új járművek minőségét a tulajdonosok visszajelzései alapján értékeli. Minél kevesebb hibáról számoltak be a felhasználók, annál kevesebb pontot kapott az adott gyártó a listán, míg az átlagos pontszám 143 volt, a Tesla 113-at kapott, az első helyet megszerző NIO pedig 109-cel zárta az összesítést.

Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a mah-ev.hu weboldalt! Mudri Dániel készséggel áll rendelkezésedre telefonon vagy e-mailben (+36-20-366-3447, daniel.mudri@mahzrt.hu).