2021. február 16. | 10:46

A sportautó a SpaceX technológiáját használva törne James Bond babérjaira.

Elon Musk, a Tesla alapítója és vezérigazgatója elárulta, azon dolgozik, hogy a hamarosan érkező, második generációs Tesla Roadstert rakétatechnológiával lássa el, így ennek köszönhetően az autó képes lenne a föld felett lebegni.

„Megpróbálok megoldást találni arra, hogyan lehet lebegtetni a kocsikat anélkül, hogy embereket ölnének meg” – mondta Musk a The Joe Rogan Experience podcastjének legújabb epizódjában.

„Arra gondoltam, hogy talán lebegtethetnénk, de nem túl magasan, mondjuk talán úgy egy méterrel a föld felett. Így még ha le is zuhan, akkor csak tönkre vágjuk a felfüggesztést, de senki sem hal meg” – tette hozzá a dél-afrikai születésű vállalkozó.

A második generációs Roadstert még 2017 novemberében leplezték le a nagyközönség előtt, a Tesla pedig azt tervezi, hogy 2021-ben befejezi a szükséges mérnöki munkát, és véglegesíti a sorozatgyártásba kerülő prototípus terveit. A Palo Altó-i cég reményei szerint az első modellek már idén elkészülhetnek az elektromos sportautóból, a szállítás pedig 2022 elején indulhat majd meg.

Musk legújabb ötlete alapján a Roadster képes lenne mozogni a levegőben, miközben a föld felett lebeg, feltéve, hogy az ezzel kapcsolatos kísérletek sikerrel zárulnak. A vállalkozó elárulta, hogy a Tesla egy úgynevezett „SpaceX opciós csomagot” kínál majd a vásárlók számára, melynek részeként az autót számos segédrakétával, és egy úgynevezett nyomástartó edénnyel (COPV) látnák el. Ezt arra fejlesztették ki, hogy relatíve kis helyen lehessen benne nagyobb mennyiségű sűrített levegőt tárolni. A rendszer ezt használja fel arra, hogy az elhasznált üzemanyag helyét héliummal tölti fel, ezáltal fenntartva az üzemanyagtartályban uralkodó nyomást.

Amennyiben a lebegést mégsem sikerülne megvalósítani, Musknak azért akad még néhány elképesztő ötlet a tarsolyában.

„Magabiztos vagyok azt illetően, hogy minimum annyit képesek vagyunk elérni, hogy a rendszámtábla mögött elhelyezzünk egy segédrakétát, és aztán mintegy James Bond-stílusban a rendszámtábla lenyílik, előjön a rakéta, ami három tonnányi tolóerőt biztosít majd” – tette hozzá a vezérigazgató.

Nem ez lenne az első alkalom, hogy a Tesla és a SpaceX közös projekten dolgozik. 2018. február 6-án például Elon Musk saját Roadsterét lőtték ki az űrbe egy Falcon Heavy rakéta fedélzetén. A sportkupé azóta is az űrben utazik, a volán mögött a Starman névre keresztelt asztronauta bábuval.

Elektromos autót vásárolnál? Ne habozz tovább, és keresd fel a Magyar Autókereskedőház Zrt. kollégáit telefonon (+36203663447) vagy e-mailben!