A páratlan hengerszám nem is olyan rossz, főleg, ha több van belőlük mint négy.
Összeszedtem az autózás egyik aranykorának is nevezett időszak legerősebb öthengeres, sorozatgyártott autóit. Akkoriban ezek a teljesítményadatok viszonylag combosnak számítottak, főleg úgy, hogy nem szupersportautókról van szó, hiszen a felsorolt modellek szinte mindegyike sportos kompakt vagy családi járgány. Ezek következnek most lóerők szerinti növekvő sorrendben.
Volkswagen Golf IV (1J1) 2.3 V5 (1999)
A német cég 1997-ben bemutatott motorja több szempontból is érdekes konstrukció, hiszen nem elég, hogy páratlan számú hengerei miatt bekerült a listánkba, egyben a V-motorok kategóriájába is beleesik, ami páratlan számú hengerek esetén elég egyedi.
A hosszú löketű, 15 fokos hengerelrendezésű motor első generációjában hengerenként két, eltérő méretű szelep biztosítja a légcserét, így az AGZ kódú korai változat 150 lóerőt adott le 6000-es fordulatszámon, de már 3200-as fordulatszámtól rendelkezésre állt a 209 Nm-es maximális nyomaték.
Az öntöttvas V-blokk közös alumínium hengerfejet kapott, emiatt a hengersorok között az egyes szívó- és kipufogó „járatpárok" hossza eltérő volt. Ráadásul a szűkre épített konstrukció kialakítása miatt nem esnek egybe a hengerek középvonalai a főtengelyével.
Nem kis mérnöki bravúrt jelentett a motor komfortos és megbízható üzemelésének megvalósítása, hiszen már az 5 hengeresek aszimmetrikus járása is kiegyensúlyozatlan terhelést okoz a főtengelynek.
A konstrukció életképességét végül a 2000-ben érkezett frissítés is megerősítette, ekkor új hengerfejet kapott hengerenként 4 szeleppel és változó szelepvezérléssel, korszerűbb motorvezérlő elektronikával. Az új motor 6200-as fordulaton 170 lóerőt, 3300-as fordulaton 220 Nm-t tudott a VW Golf, a Bora, a Passat, a Bogár és a Seat Toledo modellekben.
Fiat Coupe 2.0 20V Turbo (1996)
A korábban kikerült kémfotóktól kiéhezetté vált közönség számára a Fiat Coupe 1993-ban mutatkozott be a Bologna Motor Show keretein belül. A formatervet az amerikai Chris Bangle készítette, aki ezt követően még az Alfa Romeo 145-ös modell külsejének megrajzolásában is vezető szerepet játszott, majd ‘99-től a BMW-hez szegődött, ahol az egész modellpalettát megújította.
‘94-től egy négyhengeres szívó és turbós kivitelben is készült, de cikkünkbe a ‘96-os frissítés miatt került be, ekkor jött ugyanis a 2,0 literes, 20 szelepes öthengeres, 217 lóerős teljesítménnyel. A kasztni és a beltér minimális frissítésén túl az öthengeres kivitel visco rendszerű, részlegesen önzáró differenciálművet is kapott a teljesítmény hasznosítása érdekében.
A páratlan hengerszámú turbós motor 217 lóerejét 5750-es fordulaton adja le, tekintélyes 310 Nm-es maximális nyomatéka pedig már 2500-as fordulatszámtól rendelkezésre áll. A típusból hét év alatt összesen 72 762 darabot gyártottak.
Volvo 850 2.3 T5-R (1995)
A Volvo elsőkerék-meghajtású, keresztmotoros 800-as szériájának születése mérföldkő volt a márka számára, a nehézkes tervezés után viszont sikerült olyat alkotni, amire büszkék lehettek. A hatalmas sikernek hála megszületett a limitált T5-R verzió nagyobb teljesítménnyel, feszesebb futóművel és hatékonyabb fékekkel.
A 2,3 literes motort 0,75 baron töltő turbóval 240 lóerőt adott le 5600-as fordulatszámon és 350 Nm nyomaték állt rendelkezésre 2400-as fordulatszámtól. Az 5 hengeres, hengerenként 4 szelepes B5234T4 kódjelű motor 2319 köbcentis aluminium blokkra épült, és a Bosch-féle Motronic 4,3 motorvezérlő működtette.
A 850-esek speciális változata sikeres pályafutást tudhatott magáénak a brit túraautó bajnokságban, de a mai napig kedvelt típus, mert az alkatrészek a gyárinál jóval nagyobb teljesítményt is elviselnek.
A T5-R típus utódja 850R-ként jelent meg a piacon, erről a típusról bővebben a tulajdonos beszél az alábbi videónkban:
Audi RS2 Avant 2.2i (1994)
Az Audi öthengeres motorjait már az 1970-es években elkezdte gyártani, a nyolcvanas évek végére pedig már a legtöbb autóőrült fejében visszhangzott a B-csoport egyik legismertebb sztárjának hörgése.
Nem csoda, a legerősebb beállítással 450 lóerőt szabadított az útra a Sport Quattro S1, majd 598 lóerőt a Pikes Peak hegyi felfutón, de a ‘80-as évek végére már az amerikai túraautó bajnokságban (IMSA GTO) 720 lóerőt préseltek ki az öthengeres technikákból.
Az utcai változatok legerősebb modellje a ‘94-ben megjelent RS2 Avant lett. Az RS2 fejlesztésében a Porsche is jelentős szerepet játszott, hiszen közösen fejlesztették, a sorozatgyártott, 2226 köbcentis turbómotorból pedig elég sokat ki tudtak csikarni.
Az ADU kódú motor 6500-as fordulaton adja le maximális, 315 lovas teljesítményét, és 410 Nm-rel feszíti a hajtásláncot 3000-es fordulattól. A közel 1600 kg-ot nyomó kombi 5,4 másodperc alatt lő ki 0-ról 100-ra, amiben sokat segít a híres Quattro összkerékhajtás.
