Egy ritkaságszámba menő fekete Mercedes-Benz C-osztály került elő itthon, melyet Horn Gyula és Áder János is használt évekig, de ez még nem minden.
„Megvettük Horn Gyula miniszterelnök, majd kèsőbb Áder János köztársasági elnök magánhasználatú Mercedes C220 autóját!”
Ezt írta Facebook oldalán az Oldtimer Automobil Kft., miután sikerült szert tenniük egy olyan autóra, amiből nincs még egy a világon. Igaz, nem egy 1964-es Trabant 601, amiről korábban írtunk, de egészen más ligában játszik a két ritkaság, és lehet, hogy sokan inkább ebben képzelnék el magukat.
A cég pár hónapnyi várakozás után jutott hozzá a Mercedes W202 C220 Elegance felszereltségű fekete négykerekűre. A járgány állapota és felszereltsége is kiváló, ám a hozzá tartozó történet teszi igazán egyedivé.
Még 1994-ben, Horn Gyula miniszterelnöksége kezdetén rendelt öt darab vadonatúj Mercedes-Benz W202-est a Köztársasági Őrezred, amelyek közül négy fekete, egy fehér színben került forgalomba az év márciusában. Mindegyiket rádióadó-vevővel és mágneses elven felrakható kék villogóval látták el – amennyiben „helyzet” alakulna ki.
A képeken látható fekete, COS-978 rendszámú példány Horn Gyula szolgálati autója lett. 1994 és ’98 között ő és családja használhatta, hivatali időben kirendelt hivatásos sofőr kíséretében, azon kívül magánjelleggel.
Tehát a jármű életének első éveiben a Magyar Köztársaság harmadik elnöke is vezette azt, majd a Horn kormány 1998-as leköszönése után Áder János (az Országgyűlés elnöke, valamint későbbi köztársasági elnök) magánhasználatú autója lett. Az Áder család birtokában 2003-ig szolgált, ezt követően a Kormányőrség Kárpát utcai garázsába került tartalékos gépkocsiként.
Végül 2008 januárjában selejtezték le hivatalosan, innen vásárolta meg a Köztársasági Őrezred nyugdíjazott parancsnoka, aki ezután egyedüli tulajdonosa volt 15 éven keresztül a C220-nak. Tőle vásárolta meg az Oldtimer Automobil Kft. 290 ezer kilométeres futásteljesítménnyel.
Mivel mindvégig megbecsülték, így sérülésmentes, teljesen gyári állapotban maradt fenn olyan extrákkal, mint például a ledönthető hátsó fejtámlák, négy elektromos ablak, tolatóradarok, hátsó napfényroló vagy épp a klímaberendezés. Ezek mindegyike, ahogy az autó egésze tökéletesen működik, így jövőre, amikor eléri a 30 éves kort, OT vizsgára is lehet vinni – pedig ez egy elég szigorú minősítés, korábban írtunk róla, mi szükséges annak megszerzéséhez.
Az összes gyári, valamint szervizkulccsal egyaránt rendelkezik az autó, így egyesek számára bizonyosan felbecsülhetetlen értéket képvisel. A cég azonban nem szeretne tőle megválni, azt írták, hogy saját gyűjteményük része marad a fekete C-Klasse. Ebből is látszik, hogy rohan az idő, nemrég még csak a tehetős réteg rohangált ilyen kocsikkal, most meg szinte sokkoló, hogy idén akár mik kaphatnak OT rendszámot.