2023. augusztus 01. | 15:02

Szomorú látvány egy ilyen különleges autó pusztulása, de ennél a példánynál már azért voltak gondok.

A 2000-es évek elején már bőven készültek mai szemmel is felfoghatatlan csúcsautók az utcára. Ilyen a kora egyik legdurvább családi szedánja is, a BMW E60 M5.

Nem csak azért volt kívánatos, mert egy szép autó és akkoriban már az M-részleg is nagyon penge autókat épített. De ez volt az egyetlen négyajtós szedán az akkori piacon, amelyben egy V10-es motor dolgozott.

Az ötliteres, tízhengeres motor 507 lóerőt adott le 7750-es fordulatszámon üvöltve, míg az 520 Nm-res csúcsnyomaték 6100-tól rendelkezésre állt. Bár az autó bő 1,7 tonnát nyomott, egy 4,7 másodperces 0-100 így is belefért, a végsebessége 300 km/óra körül alakult - persze ott, ahol nem szabályozták le.

Az autó 2004-ben került piacra és mára már egy közel 20 éves autóról beszélünk, amit megpakoltak különleges technikával. A fenntartása egyenesen horror lett ilyen korára, főleg akkor, ha nem vigyáztak rá az elejétől kezdve.

Ettől függetlenül sok darab megérdemelheti a megmentést, hiszen a gyártás során csupán 20 000 darab készült belőle, ami nem sok. Az az egy példány viszont, amit MasterMilo csapata kezelésbe vett, az sajnos már nem fog visszakerülni az utakra.

Ellenfele most nem lámpától lámpáig gyorsul, és nem is az Autobahn aszfaltján próbálja majd elkapni. Konkrétan egy többtonnás tank az ellenfele, vagyis inkább a végzete az autónak, amit már nem érdemes megmenteni, hiszen valahol a motor körül a vázszerkezet elrepedt.

A művelet előtt persze sok értékes és ritka alkatrészt kibontottak a BMW-ből a srácok, azokra még vigyáznak. A többi viszont mehet a levesbe, így nem is csak áthajtottak rajta a tankkal, még egy kis játék is belefért.

MasterMilo csatornáján egyébként gyakran fordulnak meg őrültségek, amik ennél a videónál azért kreatívabbak. A holland videós-szerelő csapatban van azért néhány mérnök is, és néha egészen elképesztő kísérleteket csinálnak autókkal.

BMW