2022. július 10. | 10:10

Az Italdesign egyik korai agymenése a '70-es évekből nem érte el a sorozatgyártást, története mégis érdekes.

A Porsche Tapiro az 1970-es Torinói Autószalonra készült koncepcióautó és az egyik első igazán elvetemült műve az Italdesign formatervező stúdiónak. Ék alakú formájával a későbbi Lamborghinikre emlékezetet, hátsó kialakítása és sirályszárnyas ajtajai pedig a későbbi DMC DeLoreanen köszöntek vissza.

fotó egy kinyitott sirályszárnyas ajtajú, szürke Porsche Tapiro koncepcióautóról elölről

A Tapiro alapjaiban egy 914-es Porsche volt, ezért is kaphatott Volkswagen logót az orrára, hiszen a középmotoros autót a két márka vegyesvállalata fejlesztette. Motorja viszont a Porschétől származó 220 lóerős, 2,4 literes hathengeres, amit a 914/6-ban használtak. Ezzel a Tapiro 245 km/órás végsebességre volt képes.

Az autóból végül csak a kiállítási darab készült, azonban akkoriban nem volt ritka, hogy ezeket továbbadták értékesítésre. A Tapiro esetében is így történt, ami utal arra is, hogy a projekt igen előrehaladott állapotban volt.

Az egyetlen példányban létező Porsche Tapirót sokáig egy spanyol gyártulajdonos használta, míg egyszercsak a kigyulladt autóról érkeztek hírek. Egyes feltételezések szerint a tulajdonos dolgozói egy bombával semmisítették meg az autót, így tüntetve a rossz munkakörülményeik miatt.

A szelidebb sztori szerint egyszerű közlekedési balesetben gyulladt ki a különleges autó. A Tapiro használhatatlanná vált, de félig megégett karosszériáját visszavásárolta az Italdesign, és ma is őrzik kiállítva a Giugiaro Múzeumban.

Italdesign