Ahogy a tévés műsorokban is mondani szokták: ezt senki ne próbálja ki otthon.
Bebizonyosodott, hogy akár a sofőr is ki tud szállni egy mozgó Teslából, miután a villanyautó irányítását rábízza a robotpilótára. Ez persze egyáltalán nem veszélytelen dolog, szóval arra kérnénk a villanyautósokat, hogy tartózkodjanak a hasonló megoldásoktól.
Nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy komoly bajunk eshet akkor, ha elhagyunk egy mozgásban lévő autót, önszántunkból ne tegyünk ilyen baromságot (arra meg kicsi az esély, hogy az embert kilökjék egy mozgó járműből, már ha a realitás talaján maradunk).
Ugyanakkor sokakban megfogalmazódott a kérdés, hogy egy önvezetésre képes autóból ki lehet-e szállni, akár a sofőrnek is, miközben a kocsi mozgásban van. Erre a kérdésre most megkaptuk a választ. Egy fiatalember ezért arra vállalkozott, hogy bemutassa, hogyan tudjuk magunkat kiszabadítania a vezetőülésből, miközben a robotpilótával felszerelt kocsi mozgásban van.
Emberünk beült egy Teslába a haverjával és egy kamerással, majd bekapcsolta a robotpilóta-funkciót. Ezt követően kezdett bele a gyakorlatába az amatőr szabadulóművész. Első körben úgy kell bekapcsolni a biztonsági övet, hogy az ne akadályozza a vezetőt a mozgásban. Aztán le kell húzni teljesen a vezető oldali ajtó ablakát, a biztonsági rendszer akkor nem kezd sípolni. Onnantól kezdve a ruganyosságon, hajlékonyságon múlik minden, a videóban szereplő srác pillanatok alatt kimászott a Teslából, ezt a mozdulatsort még a barátságos és közkedvelt Pókember is megirigyelné.
Miután elhagyta a „fedélzetet” a sofőr, kocogásnak eredt a nagyon lassan haladó Tesla mellett, amelyben a robotpilóta továbbra is tette a dolgát. A szemből érkező kocsis tuti nézett egy nagyot, amikor észrevette, hogy senki nem ül a Tesla volánjánál. Szóval most már tudjuk, hogy lehet kijátszani a Tesla biztonsági rendszerét, de senkinek nem ajánlom, hogy kövesse a merész legény példáját.
Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a Tesla.hu weboldalt, hiszen a szállítás a koronavírus-járvány ellenére zavartalan! Mudri Dániel készséggel áll rendelkezésedre telefonon vagy e-mailben (+36-20-366-3447, daniel.mudri@mahzrt.hu).