2023. június 12. | 09:55

Egyelőre a rutinpályát sem hagyták el és több olyan hibát is vétett, ami miatt egyébként sem ment volna át a vizsgán.

Szakemberek sokszor elmondták már, hogy az emberi szervezet nem a modern közlekedéshez van kitalálva. Hiszen sokszor olyan magas sebességnél kell reagálni és olyan sok dologra kell figyelni egyszerre, ami pedzegeti a határainkat.

Ez tanulással kitolható, de valaki sajnos sosem lesz képes rá. Vélhetően ilyen az a 63 éves argentin férfi is, aki a vizsgán hozott össze egy nagyon csúnya bukást és nem csak papíron.

Hiszen éppen tanult vezetni és eljutott arra a szintre, hogy egy vizsgabiztos előtt is bemutassa tudását. Vagyis elméletben így lehetett, gyakorlatban azért ennél sokkal rosszabb a kép.

Hiszen a tanpálya kameráján látni, ahogy többször is felhajt a padkákra nem is kis sebességgel, majd leugrat róluk. Ezt követően egy kanyarívet mér el, de ahelyett, hogy visszatolatna, inkább mégis megpróbálja bevenni.

Ehhez pedig ismét felugrat egy padkára már két kerékkel és ettől annyira megijed, hogy a fékpedál helyett a gázhoz nyúl először. A tanulóautó felgyorsít és átugrat a másik füves területre, ahol aztán kidönt egy oszlopot.

Nem is kis lendülettel kapta el a tereptárgyat, így a baleset során az autó is az oldalára borul. Az eset során a sofőr csak kisebb sérüléseket szenvedett, de valószínűnek tartom, hogy sikertelen vizsgát tudhat maga mögött.

Depositphotos