2023. augusztus 01. | 16:02

A német gyártó szép emelkedést tudott felmutatni 2022 azonos időszakához képest az eladásokban, mégsem tervezik csökkenteni áraikat.

Nemrég interjút adott Harald Wilhelm, a Mercedes pénzügyi igazgatója az Automotive News Europe-nak, amelyben kifejtette, hogy bár jól áll a vállalat, nem tervezik csökkenteni áraikat. A drágulás mellett viszont csökkentenék költségeiket, kiadásaikat.

Ezt azután mondta, hogy a Mercedes közzétette a csoport idei, második negyedéves eredményeit. Ebben látszik, hogy a márka 2022 azonos időszakához képest 6 százalékos emelkedést produkált, összesen 515 746 autót adtak el.

Ezen belül egyébként érdekes, hogy miként teljesítettek a német gyártó divíziói. A Mercedes-AMG erős 19 százalékkal, míg a Mercedes-Maybach 39 százalékkal több autót adott el, ami komoly növekedés.

Ilyen teljesítmény mellett azt gondolhatnánk, hogy a vállalat jól fut, csökkenhet kicsit a termékek ára. Ezzel szemben a Mercedes úgy számol, hogy költségeik emelkedni fognak, így autóik árát is ehhez igazítják majd.

Hogy ebbe mi tartozik bele, azt nem részletezték, de lehetnek ilyen költségnövelő tényezők a termelési és gyártási költségek, a gépek, az ingatlanok vagy akár a kutatás és fejlesztés. Az már most látszik, hogy a vállalat költségei sokkal magasabbak, mint 2022 azonos időszakában.

Ezzel szemben a Mercedesnél mégis úgy látják, hogy az ipar nagy átlagával szemben a nehéz körülmények ellenére javuló ellátási láncról tudnak beszélni. Optimisták továbbá az energiaárakkal kapcsolatban is, szerintük 2023-ban már csak csökkenni fognak.

A piac enyhe visszaesése egyelőre nem állt meg, de a Mercedes derűsen áll a kérdéshez. Szerintük 2023-ban képesek lesznek tovább növelni eladásaikat az előző évhez képest.

Depositphotos