Már a küszöbön az idei Goodwood Sebesség Fesztivál, ahol idén is rengetek programmal örvendeztetik meg a látogatókat.
Megannyi érdekesség között a négynapos rendezvény alatt a Ferrari speciális project autóit is meg lehet nézni, többek közt a P80/C-t és az SP3JC-t.
A Ferrari egyedi megrendelésre építette a P80/C-t, amiből egy darab készült egy hongkongi milliárdos kérésére. Az olasz gyártó legextrémebb egyedi autóját csak versenypályán lehet használni és semelyik széria szabályainak nem felel meg - vagyis a 488 GT3 alapjaira épített project autó csak játszásra használható. A motorháztető alatt duruzsoló szívről nem nagyon árultak el infót, de az alapjául szolgáló változatban egy 3,9 literes biturbós V8-as található.
A fura nevű SP3JC-t az 19050-es 60-as évek V12-es szörnyetegei ihlették, alapjául pedig az F12tdf szolgált. A Talacrest elnöke, John Collins rendelte magának ezt a személyre szabott modellt, amely néhány ponton egyezik a 812-essel, a nyitott tetős kivitel egyértelműen az F12 hozadéka, ugyanis a Superfastból nem készült ilyen kivitel, legalább is eddig. Ebben egy 6.3 literes V12-es egység lapul. A legtöbb egy példányban készült autóval ellentétben ezek részt vesznek a hegyifelfutón Goodwoodban.
Az Icona család első tagjaként debütált idén a Ferrari Monza SP1 és az SP2. Ez a sorozat azzal a céllal jött létre, hogy az első Ferrarik formavilágát modernizálják és korszerű technológiával vértezzék fel. A Monza megkapta a Ferrari valaha volt legerősebb, 6,5 literes V12-es erőforrását, amely 810 lóerő és 719 Nm leadására képes.
A Ferrari még a pályára szánt modelljeiből is visz ki a Sebesség Fesztiválra, például ott lesz a 488 Challenge és az FXX-K Evo is. Néhány Formula 1-es gépcsodát is megjáratnak majd főként a Schumacher-érából. Azonban a klasszikus Ferrarik kedvelői sem szomorkodhatnak, több legendás modell is részt vesznek a július 4-e és 7-e közt megrendezésre kerülő rendezvényen, többek között az 1975-ös 312T, az 1969-es 312 P Spyder és egy 250 GTO is jelen lesz 1962-ből.
Nincs késő elindulni, jegyek még válthatók a 2019-es Goodwoodra. Ha pedig további autós hírekre vagy kíváncsi, tekintsd meg videós hírműsorunkat!