Maga az Icona megnevezés illik a Ferrarira, hiszen az olasz márka még Enzo Ferrari életében ikonikussá vált a versenypályákon elért eredmények és a korai utcai modellek miatt, amelyek státuszszimbólummá váltak. A napokban ünnepelte volna a 121. születésnapját a Ferrari atyja, aki a háború után versenyzőnek szegődött. E téren azonban nem volt kiemelkedően eredményes, ellenben az üzlethez és a versenyautókhoz nagyon értett!

Az 1948-as Ferrari 166 MM szemből

Az legikonikusabb modellek közé tartozik az 1948-ban debütált 166 MM Barchetta is, amely az egyik legkorábbi és legritkább Ferrari. A nevében található MM jelölés az egyik leghíresebb utcai versenyre a Mille Migliára utal, a Barchetta megnevezés pedig "kis csónakot" jelent. Utóbbi a kétüléses nyitott felépítés miatt, hasonlóan a vízi járműhöz, itt sem véd semmi az időjárás viszontagságaitól.

A karosszérián első ránézésre látni, hogy ez egy utcára szánt versenyautó, erről árulkodik a hosszú orr, amely egy 160 lóerős V12-es motort bújtat, ami a hihetetlenül könnyű kasztnit mozgatta, sőt repítette.

Ferrari Monza SP1 fentről fotózva

Az Icona sorozat azzal a céllal jött létre, hogy az első Ferrarik formavilágát modernizálják és korszerű technológiával vértezzék fel. A család első modelljét a Monzát egyből két változattal mutatták be melyek, az SP1 és az SP2 névre hallgatnak, melyekben a számok a férőhelyeket jelölik. Formavilágát pedig a már klasszikus a 166 MM ihlette.

Az SP1 egy mindenféle kompromisszumtól mentes együléses utcára szánt méregdrága versenyautó, mivel nincs szélvédője ezért vezetése hasonló lehet egy Formula 1-es technika terelgetéséhez. Ami a formavilágot illeti, a lapos orr részt karbon splitter, széles hűtőrács és LED-es nappali menetfény teszi agresszívvá. Ezután a hosszú motorháztető következik, majd a szélvédő helye, merthogy az nincs benne, a Ferrari ugyanis kifejlesztette és le is védette a  "Virtual Wind Shield-et", amely a műszerfal tetején elhelyezett miniatűr elemet takarja, amely elegendő ahhoz, hogy megteremtse a komfortérzetet vezetés közben, úgy, hogy közben nem vesz el a nyitott versenyautós életérzésből.

Ami az utasteret illeti, letisztult, szűk és informatív, akár egy versenyautó. Rengeteg karbont használtak a beltérben is a sportosság és a súlycsökkentés jegyében. Az ízléses sportkormány kimondottan nagynak tűnik az apró kabinban, az automata váltó még futurisztikusabb, mint ami nem meglepő, emellett számos kapcsoló kapott még helyet a vezető jobb oldalán.

Ferrari monza SP1 hátulról

A kasztni hátsórészénél az ülés mögött kapott helyet a tekintélyes bukócső, amelyet rövid far rész követ, a megszokott kerek lámpákat felváltotta egy egybefüggő hosszú csík. Az összesen négy kipufogóvég és a méretes diffúzor agresszív megjelenést kölcsönöz a Monza hátuljának is.

Ferrari Monza SP2 utastere

Az SP2 csupán annyiban különbözik az előbb bemutatott SP1-től, hogy kapott még egy ülést, bukókeretet és egy utasoldali mini szélvédőt. Roppant érdekes, hogy csak 20 kilogrammal nyom többet a mérlegen az együléses kivitelnél. A Monza kétüléses kivitele is ugyanazokat a 21 colos felniket és erőforrást kapta, mint a könnyebb társa.

Ami az egyéb paramétereket illeti, a Monza megkapta a Ferrari valaha volt legerősebb, 6,5 literes V12-es erőforrását, amely 810 lóerő és 719 Nm leadására képes. Az SP1 mindössze 1500 kg-os tömegét álló helyzetből 2,9 másodperc alatt katapultálja 100 km/h sebességre, a 200-hoz pedig mindösszesen 7,9 másodperc kell neki, a végsebesség 300 km/h.

A Ferrari Monza SP2 oldalról

A 4657 mm hosszúság és 1996 mm szélesség mellé mindössze egy 1155 mm-es magasság párosul, ami igazán tekintélyt parancsoló.

A méregdrága 1,85 millió dollár, azaz több mint 500 millió forint értékű autóra csupán 499 hűséges vásárló tarthat igényt, akiket a gyártó nevez meg. A szerencsések választhatnak az SP1 együléses, illetve az SP2 kétüléses változat között, de csak az egyiket vihetik majd haza.

Roppant kíváncsi vagyok, hogy melyik ikonikus modellt veszik elő legközelebb! Talán a 250 GTO vagy esetleg a Dino elevenedik újjá futurisztikus köntösben?