2021. május 03. | 15:21

Pedig sürgős renoválásra szorulna a híd.

Esetenként gyermekfej nagyságú betondarabok hullanak alá a Flórián téri felüljáróról, ami értelemszerűen rendkívül balesetveszélyes, hiszen a felüljárón naponta több tízezer autó halad át, alatta pedig gyalogosok járnak. Ennek ellenére nincs pénz a felüljáró felújítására, írja a Népszava.

A Budapest Közút Zrt. (amely a fővárosi utak, hidak és felüljárók karbantartásáért felel) 2019-ben összeállított „híd-jelentésében” külön nevesítik az Árpád hídról a budai oldalon le, illetve oda felvezető felüljárót. A jelentésben az olvasható, hogy

a hidak dilatációs szerkezetei áznak, esős, hideg időben rendszeresen kitöredeznek balesetveszélyt, károkat okozva. A támaszok, fejgerendák és az előregyártott gerendákat megtámasztó rövid konzolok szintén áznak, a kilátszó acélbetétek erősen rozsdásodnak.

A Flórián téri híd biztonságos, de valóban felújításra szorul, felújításához közbeszerzést kell kiírni, ennek az előkészítése zajlik – jelezte a fővárosi önkormányzat. A renováció már Tarlós István idején is téma volt, a felújítási munkák mégsem kezdődtek meg, a Népszava nem hivatalosan azt a választ kapta, hogy a járvány és a sorozatos kormányzati elvonások alaposan leszívták a kasszát, így egyszerűen jelenleg nincs pénz a felüljáró felújítására. A helyzetet tetézi, a Csömöri út – Drégelyvár utcai közúti felüljáró felújítása jóval drágább lesz az eredetileg tervezettnél.