A legkülönlegesebb és legemlékezetesebb Bond járművek, amelyek a brit kémet segítették a különféle akciójelenetek kivitelezésében!
A James Bond filmek meghatározói, az alkohol, a nők, az üldözés és a szórakozás mellett kiemelkedő szerepet kaptak természetesen a gépjárművek is. Lássuk, mely 10 bizonyult a legikonikusabbnak:
#10 – BMW 750iL
Az autókról képeket ide kattintva találsz.
Ez a fényűző jármű nem csak külsejével, de meghajtásával is képes a mai napig magával ragadni az embert. Az 1997-es „A holnap markában” (Tomorrow Never Dies) című filmben feltűnt 750 iL szedánt egy 5,4 literes, V12-es motor hajtotta, az autó 322 lóerőt produkált, mindemellett 489 Nm nyomatékot adott le. Pierce Brosnan 007-es ügynök autójában gránátok, rakéták is voltak, szükség esetén még könnygázt is adagolt. Az autó képes volt az önvezetésre, ami valójában úgy működött, hogy a brit kém az üldözéses jelenetekkor távirányítóval vezérelte a kormányt, mialatt ő a hátsó ülésen bújt el, illetve vadászta le a rosszfiúkat. A hajsza végén a BMW egy épület tetejéről zuhant le, a 007-es ügynök pedig még időben kiugrott a repülő járműből. A forgatás során állítólag mintegy 15, erre a célra beszerzett BMW 750iL-t roncsoltak totálkáros állapotúra.
#9 – Sunbeam Alpine Roadster
A Dr. No a James Bond filmsorozat legelső része, 1962-ben volt először látható a képernyőkön, Sean Conneryvel a főszerepben. A filmben használt autó egy Sunbeam Alpine series II volt, amelyet a Sunbeam-Talbot kereskedő George Hartwell fejlesztett ki raliautónak.
A járműben egy 1592 köbcentis, 80 lóerős motor működött, és bár meglehet, hogy nem rendelkezik olyan adottságokkal és vonalvezetéssel, mint mondjuk egy Aston Martin, de ettől függetlenül a Sunbeam Alpine volt a legszámottevőbb brit hegymászóautó, amelyet „a könnyebb jobb” elgondolás mentén valósítottak meg.
Noha a legtöbb Alpine 80-93 lóerős skálán mozgott a maga soros elrendezésű négyhengeres motorjával, a Sunbeam Tiger erre rácáfolt. A Tiger II egy jó, öreg, amerikai Ford 289 V8-as blokkot kapott, így az autót akár már rakétának is nevezhetnénk.
#8 – AMC Hornet
Az AMC általában nem örvend kimagasló szeretetnek az emberiség körében, ám ennek ellenére a Hornetnek mégis lehetősége adódott arra, hogy képernyőkön szerepelhessen. Bond járgánya végül egy 1974-es Hornet X hatchback lett, amely egy V8-as AMC 401 blokkal működött és 330 lóerőt teljesített. Akárhogy is, Bondnak annyi erőre volt szüksége, amennyi csak kifért a csövön!
#7 – Ford Mustang Mach 1
A „Diamonds are Forever” vagyis Gyémántok az örökkévalóságnak, 1971-es évjáratú című filmben Sean Conneryt egy szintén 1971-es Ford Mustang Mach 1 kíséri kalandos útjain. A típust 1969 és 1978 között gyártották, egy nyolchengeres motor volt benne, V-elrendezésben. A teljesítmény 375 lóerő és 610 Nm volt. Ezzel a járgánnyal bizonyára el lehetett iszkolni a rosszfiúk elől!
#6 – BMW Z8 Roadster
A teljesítményhajhász BMW Z8 roadstert Henrik Fisker, a későbbi Fisker Karma márka alapítója tervezte. 2000 és 2005 között gyártották a modellt, amelybe egy 4,9 literes, 400 lóerős V8-as motort szereltek, az E39 M5-ösét. Az 1999-ben megjelent „The World Is Not Enough”, vagyis „A világ nem elég” című részben tűnt fel a kis roadster. A jármű, amely ugyan nem kapott kiemelkedően sok szerepet a filmben, korántsem mondható hétköznapinak, hiszen egy infravörös nyomkövető rendszert és egy lehallgatásra alkalmas készüléket is beszereltek.
#5 – Alfa Romeo GTV 6 Quadrifoglio
Az Alfa Romeo rövid időre ragadja meg a nézők figyelmét a „Polipka” (Octopussy) című filmben, viszont annál emlékezetesebb pillanatokat okoz. Ami még érdekes lehet az az, hogy nem tudni mi lett a GTV 6-os sorsa a forgatás következtében, tartózkodási helye mai napig ismeretlen.
A GTV 6 a ’80-as években élte fénykorát. Még szerencse, hogy Bond rövid ideig használta az autót, ugyanis a korábbiakhoz képest 128 lóerejével az Alfa Romeo hosszútávra nem bizonyult volna hibátlan menekülőautónak.
#4 – Aston Martin DBS V12
Daniel Craigre esett a választás, hogy több James Bond epizódban is kipróbálhassa, milyen egy vérbeli szupersportautót vezetni. A „Casino Royale” és „A Quantum csendje” filmekben tűnt fel az 512 lóerős, 6,0 literes V12-es egységgel működő DBS.
#3 – Toyota 2000GT
Az 1967-es „Csak kétszer élsz” (You Only Live Twice) részben egy kifejezetten ritka autótípus tűnt fel. Ez nem volt más, mint a nyitott tetejű Toyota 2000GT. A filmforgatás erejéig csupán két példány készült el a GT-ből. A keménytetős verzió utódja hivatalosan az 1979-1981-ig gyártott Celica Supra.
A Toyota 2000GT japán elsőszámú szuperkocsijának volt tekinthető, orrmotoros és hátsókerék meghajtású volt, két üléssel. A vállalat közösen fejlesztette a Yamahával, majd az 1965-ös Tokiói Autószalonon végül be is mutatták.
#2 – Lotus Esprit S1
A legendás, 1976-os évjáratú Lotus Esprit S1 kétéltűként szerepel az 1977-es, „A kém, aki szeretett engem” című részben. A 007-es ügynököt abban a részben Roger Moore testesíti meg. A blokk egy 2,0 literes, soros négyhengeres, 160 lóerős egység volt, középre szerelve.
A „Szigorúan bizalmas” (For Your Eyes Only) részben megjelenő Esprit Turbo már eggyel komolyabb verdának volt mondható, hiszen egy 2,2 literes motor volt benne, ami egy ötfokozatú kéziváltóhoz volt csatlakoztatva.
#1 – Aston Martin DB5
Végezetül, elérkeztünk a valaha volt legikonikusabb Bond gépjárműhöz az Aston Martin DB5 személyében. A grand tourer a brit autógyártás kultuszának megtestesítője és képviselője. 4,0 literes, soros hathengeres egysége 285 lóerőt birtokol, végsebessége 225 km/h. A DB5 a James Bond filmek 6 különböző részében tűnt fel összességében, legelőször a Goldfingerben volt látható.