Nagy logóváltási hullám lett úrrá az autógyártókon, melynek sorába most a Honda is beáll.
Kia, Peugeot, Dacia – csak néhány márka azok közül, amelyek a közelmúltban változtatták meg jól ismert emblémájukat. Van, ahol a váltás egészen szembetűnő – és nem feltétlen sikeres (ugye Kia?) –, míg egyes márkáknál szinte észre se venni a cserét.
Ezúttal a Honda döntött úgy, hogy utoljára 2001-ben frissített, ám lényegében 1981 óta változatlan logóját frissíti. A japánok ráadásul többet módosítottak annál, minthogy csak megváltoztassák a betűtípust.
Az új H embléma ugyanis elhagyja az eddigi gömbölyített sarkokkal rendelkező keretet. Ezzel így csupán a betű marad meg, ám az is radikális módosításon esik át.
Mintha ráejtettek volna valami nehezet, úgy összenyomódik, miközben szárai és közepe egyaránt vastagodik. Aki jól ismeri a gyártó történelme során alkalmazott logókat, úgy tűnhet neki, mintha már látta volna.
És nem is áll messze az igazságtól, ugyanis a Honda 1963-tól ’69-ig már használt egy ilyen típusú emblémát. 60 év után tehát ismétlik magukat a japánok, de a letisztultság korában aligha tehetünk szemrehányást egy ilyen lépésért.
Az új jelvényt a Honda új elektromos járművei fogják megkapni, például az O sorozatú modellek. Egyelőre be kell érjük egy rövid videóval, amin épp önreklámozó módban világít a sötétben a futurisztikus O modell elején az embléma.
A gyökerekhez visszanyúlással egyébként nincs probléma, de túlmagyarázni egy H betűt nem sok értelme van. Pedig a japánok szerint olyan az új logó, mint két kinyújtott kéz, amik a gyártó „elköteleződését jelképezik a mobilitás lehetőségeinek bővítésére”. Ha ők mondják…