2021. augusztus 04. | 12:40

Sok-sok éven át egy raktárban porosodott ez a gyönyörű klasszikus.

A Lamborghini Miuráról már többször is írtunk, nem véletlenül: bátran ki lehet jelenteni, hogy ez az egyik legszebb jármű, amit valaha gyártottak. Ez volt a márka első szuperautója, a gyönyörű példányok egyike augusztus közepén kalapács alá kerül az RM Sotheby's által szervezett aukción. Szinte biztos, hogy nagy lesz az érdeklődés iránta, ez az autó sok gyűjtő fantáziáját megmozgatja.

A szóban forgó szépség egy 1971-es évjáratú Lamborghini Miura P400 S, amely a nagyszerű dizájn mellett egy érdekesnek mondható történettel is rendelkezik. Ez a Lambo egy valódi időkapszula, amelyet négy évtizeden keresztül rejtegettek egy kaliforniai raktárban.

A kocsi első tulajdonosa egy iráni diák volt az Egyesült Államokban, akinek el kellett volna adnia az amerikai specifikációjú szuperautót, de végül úgy döntött, hogy két évig még megtartja magának azt. Egy kisebb baleset után többször is megpróbálkoztak a jármű restaurálásával, mindannyiszor sikertelenül, így a szemrevaló négykerekűt végül konzerválták, és begurították egy raktárba, ott porosodott hosszú éveken keresztül.

Négy évtizeddel később aztán egy szenvedélyes rajongó szerezte meg a Miurát, az új tulajdonos egy szakértői csapatot toborzott az alvó remekmű helyreállítására. A Beckman Metal Works tüntette el a külső sérülésnyomokat, míg Chris Morgan a Morgan Images-től a további karosszériamunkálatok elvégzésével lett megbízva.

Morgan a felelős azért, hogy a maradék festék eltűnt a karosszériáról, így tárulhatott a szemünk elé a csupasz fém. Az eredeti szürkés-fehér festék még mindig látható az ajtók egy részén és eldugottabb helyeken, míg az utastér megtartotta eredeti kék színét. Az RM Sotheby's állítása szerint a restaurálási munka teljeskörűen dokumentálva lett.

A 4761-es alvázszámú Miura eddig a napig kevesebb mint 25 750 kilométert futott, nem mondhatjuk, hogy agyonnyúzták a kocsit az előző tulajdonosok. Az aukciósház becslése szerint 1,8-2,2 millió dollár közötti összegért kelhet el az autó augusztus 14-én. Ha további képeket nézegetnél erről a gyönyörű klasszikusról, netalán licitálnál is rá, akkor kattints erre a linkre.