2022. március 29. | 14:54

Olvasónk szülei Volkswagenét szeretné meghirdetni, de nem tudja, mennyit érhet a szépszínű Golf, amelybe nem rendelték meg a legfontosabb extrákat. Marci áraz.

„Tisztelt Marci!
Autós szakportálok témába vágó cikkeit rendszeresen olvasva, illetve állva mind vevői, mind eladói oldalon azt gondolom, hogy átlagos tudással rendelkezem a használtautó-piacról. Most mégis a véleményedet kérem a következő  beárazási tanácstalanság miatt. Az idős szüleim autója, egy 2001-es évjáratú, hazai márkakereskedésben újonnan vásárolt, teljesen alap kivitelű (tekerős ablakok, klíma nélküli, egyedül központi zárat kapott utólag) Volkswagen Golf 4 Euro 1.4 16V adja fel a leckét.
Talán különleges benne a színe (Murano piros, LC3x) és a futott kilométerek száma, hiszen jelenleg mindössze 35 ezer pár száznál tart. Végig fűtött garázsban állt a Golf, havat, latyakot, sózott utat még nem látott, a fényezése, alváza ennek megfelelően szinte újszerű. Megvásárlása után rögtön került bele méretre szabott üléshuzat is, így az üléskárpit sem használódott szinte semmit. Magyarul műszakilag, esztétikailag is kiemelkedik kortársai közül. Pont itt van a problémám. Te hogyan áraznál be egy ilyen állapotú, 21 éves, youngtimer-korba lépett Golfot?
Köszönettel: Attila”

Volkswagen Golf IV
Olvasói fotó

Szia Attila!

Köszönöm leveled. A leírt információk alapján ez egy valóban hihetetlen állapotú gyűjtői Golf IV, már ami a kilométerfutást és az előéletet illeti. Az extrák, de főleg a klíma hiánya azonban komoly problémát jelenthet, mert jön a nyár és ilyenkor a légkondi szinte alapelvárás a vásárlók részéről. A Murano piros valóban ritka szín a Golfok közt és nekem is bejön, ám nem szabad elfelejteni, hogy ez egy jóval megosztóbb árnyalat, mint a közkedvelt, ám dögunalmas ezüst.

Meghirdetés előtt mindenképpen eltávolítanám az üléshuzatokat, hogy látszódjanak az újszerű gyári ülések és a lehető legjobb képeket lőném róla a tipikus „kopáspontokra” fókuszálva. Mivel az eladás nem sürgős, másfél és kétmillió forint között kezdeném el meghirdetni és néhány hetente csökkenteném az árat százezer forintonként, az első érdeklődők jelentkezéséig. A helyedben elgondolkodnék egy gyári bontott klíma beépítésén, mert ez jelentősen növelheti a vásárlási kedvet.

Néhány évvel ezelőtt egy 27 éves, ám mindössze 35 ezer kilométert futott Toyota Corollát értékesítettünk egymillió forintért, percek alatt, de a Golf közönsége sokkal nagyobb és az autó is jóval fiatalabb, így látok reális esélyt a magasabb árra.

Küldj néhány képet az autóról, nagyon kíváncsi vagyok rá!

Sok sikert!

Marci

Olvasónk végül küldött képeket is a Golfról, amelyeket itt most megnézhetsz te is.

Nyitókép: Olvasói fotó