2019. július 12. | 17:57

7 személyes modellek a Peugeot-tól, nagycsaládos kedvezménnyel

Milyen nagycsaládos állami kedvezmények igénybevételére jogosult modelleket találni a Peugeot palettáján? Segítek!

Kezdem a manapság oly népszerű, SUV szegmensben törtető 5008-cal, ami a 2017-ben bevezetett, év autója díjat is besöprő 3008-as műszaki alapjaira épülő 7 személyes SUV. A Peugeot 5008-ban teljesen különálló, sínen mozgatható és dönthető támlájú hátsó üléseket, 3 hátsó Isofix rögzítést vagy egyetlen mozdulattal kiszedhető, szintén állítható támlájú harmadik sori üléseket találsz. A motorpaletta a 1.2 literes, 130 lóerőt benzinessel kezdődik és az 1.6-os, 180 lovasban végződik, dízel fronton pedig az 1.5 literes, 130 lóerős és a 2.0 literes 180 lóerős található. A dízelek rendkívül takarékosak és ha már családi modellekről van szó, inkább az öngyulladós erőforrást lehet javasolni mind a három, már említett modell esetében, hiszen kivétel nélkül teljesítik az idén szeptembertől kötelezővé váló Euro6.3 károsanyag-kibocsátási normát.

A Peugeot Rifter (más néven Citroen Berlingo, Opel Combo, immáron Toyota ProAce) 4,4 méteres verziójában is elfér hét teljes értékű ülés, a 475 centiméteres, nyújtott (279 helyett 298 cm) tengelytávú változat pedig még a harmadik üléssorban is komfortos utazást garantál, a harmadik sor üléseit kiemelve pedig több mint egy köbméteres csomagtartót kaphatsz. A Peugeot Rifter kényelmes vezethetőségéről a 100, 110 és 130 lóerős kivitelben kapható benzin- és dízelmotorok, opcionálisan 8 fokozatú Aisin automata sebességváltó gondoskodik.

A Traveller és az Expert Kombi háromféle karosszériahosszal (461, 496 és 531 cm), kétféle tengelytávval (293 vagy 326 cm), hat-kilenc üléssel kapható, jobbára motorkínálatuk is megegyezik (100, 120 és 150 lóerős dízelmotorok). A Traveller elegánsabb részletmegoldásai mellett olyan kényelmi többletszolgáltatásokat is nyújt, mint a 180 lóerős, kétliteres dízelmotor, a nyolcfokozatú automata sebességváltó, a sínen csúsztatható, osztva dönthető második és harmadik sori ülések.

Az Expert Kombihoz is elérhető minden, ami kielégítheti egy család legfontosabb igényeit, a hátsó légbefúvásos klímaberendezéstől a kétoldali tolóajtón át az első és hátsó parkolóradarig. És ez még nem minden: akár ülésfűtés, vagy (sok esetben, például a család kutyájának szállításakor kifejezetten előnyös) függőlegesen osztott, oldalra nyíló csomagtérajtó is rendelhető a Kombi modellhez.

A Peugeot nagycsaládos modelljeihez 5 év vagy 100 ezer km gyártói garanciát biztosít. A 2,5 milliós állami támogatáson felül az 5008 esetén felár nélkül elérhető a 7 személyes kivitel, az 5008-hoz és a Rifterhez pedig kifejezetten a családi felhasználókat célzó, akciós opciós csomagokat kínálnak.

Peugeot nagycsaládos modellek induló árai, 2019. július hónapban érvényes akciós indulóárak és állami támogatással csökkentett, kedvezményes indulóárak:

Tudj meg több információt a Peugeot családi modelljeiről a gyártó honlapján.