2022. október 22. | 08:33

A frissen megnyitott szakképzési centrum rengeteg lehetőséget kínál azoknak, akik ilyen irányban képzelnék el a jövőjüket.

Nemrég írtuk meg, hogy megnyitották a Porsche Hungária új szakképzési egységét, az Innovációs és Tréning Centrumot (ITC), ahol egyszerűbb autószerelői és technikusi végzettségek mellett a Volkswagen-konszern technikáinak és autóinak szerelését is elsajátíthatják a jelentkezők.

Ehhez persze egy profin kialakított képzési épület is dukál amellett, hogy sokféle képzés és szak indulhat itt el, ezzel kapcsolatban kérdeztem a Porsche Hungária vevőszolgálati Igazgatóját, Markos Lászlót.

Mivel foglalkoznak itt pontosan?

A járműtechnika összes szakágát lefedik az álltaluk indított képzések. Nem csak az autók hajtásával, futóművével, elektronikájával és motorjával foglalkoznak, hanem ha kell, akkor hibrid rendszerekkel és elektromos autókkal is. Utóbbira főleg szükség van, hiszen a konszern minden 20. legyártott autója ma már elektromos és ezt a számot folyamatosan növelni szeretnék.

A kötelező érintésvédelmi felszerelés mögött sorakoznak a konszern jelenleg használt akkumulátorcsomagjai

Az elektromos autók szereléséhez mint tudjuk egészen speciális eljárás tartozik a magasfeszültségű rendszerek veszélyessége és működése miatt. Ahogy több előadó is elmondta, a modern autók szereléséhez először az adott rendszer működését kell megérteni, mert addig az autóhoz nyúlni sem érdemes.

Markos azt is elmondta, hogy jelenleg 22 partneri pontjuk van, ahol már engedéllyel rendelkeznek nagyfeszültségű akkumulátorok bontására és szerelésére. A partneri pontok egyébként még azért is fontosak az ITC számára, mert az itt frissen kiképzett szakemberek azonnal el tudnak helyezkedni a képesítésükkel.

Kik tanulhatnak itt?

Bár sok embert várnak majd márkaszervizekből és autóházakból képzésre és/vagy továbbképzésekre, akár a technika előrehaladtával folyamatos tudásfejlesztésre, de sok felsőoktatási intézménnyel is együtt dolgoznak. Ezekből a hallgatókat is várják képzéseikre, hogy aztán a csoporton belül tudjanak elhelyezkedni.

Ezekbe a nyitott bőröndökbe az autó vezérlőjének csatlakozói vannak kivezetve nagyba, hogy könnyebben lehessen méréseket végezni és ne az apró szálakat piszkálják

Erre jó példa a győri Széchenyi István egyetem is, ahol a konszernen belülről az Audi is rengeteg diákot foglalkoztat tanulmányaik befejezése után, sőt, külön féléves tantárgyaik is vannak. Hasonlóan működik az ITC is, ami egy féléves választható szervizmérnöki kurzust indított. Markos elmondása szerint ezeken a kurzusokon sokszor történik kontaktcsere és érdeklődnek a diákok a képzéseik iránt.

Tehát lényegében bárki jelentkezhet az ITC képzéseire, amik az egynapos tanfolyamtól kezdve az egy hetesen át lehet akár rendszeres továbbképzés is - mondta Markos.

Milyen körülmények között zajlik az oktatás?

Az ITC modernsége nem csak abban nyilvánul meg, hogy szép és csillog, hanem tényleg alkalmazkodtak a napjaink szokásihoz. Erre jó példát mutatnak a hibrid oktatásra kialakított tantermek, amelyekben mikrofonok és egy beszédet követő kamera segíti a távoktatásban résztvevők tanulását. Tantermek teljes sora van az emeleti szinten, de még érdekesebbek a műhelygarázsok.

Összesen három ilyen garázs van az ITC-ben. Az első az elektromos autó szerelő műhely, a második a fődarab-szerelő és asszisztensrendszer kalibráló, míg a harmadik az elektronikai és diagnosztikai műhely.

Ezekben egy kialakított tanterem mellett speciális eszközökkel tudnak a kísérleti autókban hibát generálni, aminek keresését, diagnosztizálását élőben tudják demonstrálni. A kedvencem a nagy kék panel az autó alapvető elektronikai rendszereivel, amikben egy hátsó kapcsolórendszerrel lehet hibát okozni, ennek pedig elöl látni a tüneteit.

Egyszerű példával szemléltették a működését: hátul egy kapcsolót lenyomva zárlatot idéztek elő, így a vészvillogó megnyomásakor nem történt semmi. Visszakapcsolás után minden tökéletesen működött

Oktatás mellett egyébként kutatás és kísérletezés is folyik ezekben a műhelyekben. Erről az egyik oktató mesélt, aki konkrét példát is fel tudott hozni az ő munkájukkal kapcsolatban. Nemrég egy kétliteres turbódízel Passat érkezett hozzájuk kevés kilométerrel, ami elerőtlenedett és alacsony turbónyomás hibáját jelezte, vészüzembe helyezte magát az autó.

A márkaszervizben szabályozószelepeket és komplett turbót is cseréltek, de nem segített. Átkerült hozzájuk az autó és elkezdtek vele kísérletezni. A próbakörökről visszaérve az autó kipufogórendszere mindig lenyomta magát a tartóbakjairól, itt kezdett gyanús lenni.

Ekkor nézték át a rendszert, amiben kiderült, hogy a katalizátor károsodott, csökkent az áteresztőképessége, emiatt a motor a turbónyomás csökkentésével kompenzált, a vizsgálatok alapján 0,7-1,2 bárral kevesebbel töltött.

Még egyszer mindent végigfutva derült ki, hogy az SCR - ami az AdBlue adalék befecskendezéséért felel - meghibásodott. Túl sok AdBlue-t engedett a rendszerbe, ez lerakódott a katalizátoron és máris megvolt a baj.

Mivel nőtt a nyomás a leömlő és a katalizátor között, a flexibilis cső megtágult, ezért nyomta le magát a gumibakokról a kipufogórendszer. Miután ezt a hibát megoldották és a tesztekből kiderült, hogy tényleg ez okozta, tananyag készül a történetből, ezzel hasznosítva a jövő szerelői számára.

Honnan vannak az autók az oktatásra?

Talán én sem számítottam arra, hogy ezt bárkitől is meg fogom kérdezni, de mégis megtettem és a válasz is érdekesre sikerült. Az egyik oktató, Kassa Tibor válaszolta meg, aki elmondta, hogy ezek az autók komplett létrán lépkednek le az élettartamuk alatt.

Ezek az autók már sosem fognak részt venni közúti közlekedésben

Volt az oktatótermekben Audi A6, Volkswagen Golf és Arteon is többek közt, de hogy ezek az autók hogy kerülnek ide? Egyrészt a gyártótól, jellemzően előszériás modellek vagy olyanok, amiket korábban a gyár használt hasonló oktatási célokra. Ezekről az autókról gyakran az alvázszámot is leütik, az átvevő cég (jelen esetben az ITC) pedig vállalja, hogy az autó sosem fog részt venni közúti forgalomban.

Az ITC nyomott áron kapja ezeket az autókat, Tibor nem tudott konkrétumokat mondani, csak annyit, hogy olyan 8-10 ezer euróért, persze ez típustól is függ. Ezután ezeken az autókon gyakorolnak egészen addig, amíg el nem használódnak. Nem a csavar fog annyiszor kitekerődni, hogy elkopik, hanem kifutnak az autóban lévő technológiák, amiket a gyár használ, kell egy frissebb modell. 

Ilyenkor az elhasznált autót jellemzően egy iskolának ajándékozzák, ahol ugyanúgy oktatási célra használják. Persze itt is szerződésben ismerik el, hogy az autó a közúti közlekedésre alkalmatlan és nem használhatják ilyen célra. Az autók mellett a fődarabok, mint a kirakott motor vagy váltóblokkok ugyanilyen körforgásban működnek.

Mi az oktatóközpont célja?

Nagyjából az, ami a nevéből következik. A Porsche Hungária kétmilliárd forint önköltségből építtette fel az ITC-t, és ez a pénz nem feltétlenül anyagilag fog megtérülni. A szerelők, akiket itt képeznek - legyen az fiatal pályakezdő vagy tapasztalt, továbbképzett szaki - mind a VW-csoport működésének részei lesznek.

Az itt kapott képesítésekkel a szakemberek egy Volkswagen által kiadott diplomát kapnak, ami a konszernen belül persze megállja a helyet, viszont állami szinten egyelőre nem elismert. Azért írom, hogy egyelőre, mert Markos László elmondta, hogy dolgoznak az együttműködésen és szeretnék, hogy az általuk kibocsátott papír az adott szakterületen mindenhol felhasználható legyen.