2022. október 09. | 09:05

Nehogy azt hidd, hogy elég széthúzgálni a csatlakozókat és szétcsavarozni mindent. Nagyon komoly feltételekkel és elővigyázatossággal lehet csak nekiállni egy ilyen munkának, mert itt az áramütéstől a halálig bármi lehet egy rossz mozdulat vége.

Jó nézni egy elektromos autó motorterében a világító narancssárga kábeleket, hiszen felüdülés a szemnek a szürke-fekete műanyag és fémtenger közepén. Pedig ezek nem a dizájn kedvéért narancssárgák, hanem mert nagyfeszültségű kábelek, amiket tisztelni kell. Ezért is olyan fontos, hogy ha egy elektromos autónál kiszedik az akkumulátort, szigorúan kövessék a protokollt, sokszor a jó sorrenden múlhat az emberi élet. Ennek az első lépése, hogy egy kitáblázott és elkülönített részen essünk neki egy ilyen műveletnek.

Az elektromos autó akkumulátor kiszerelésének első lépései

Előttünk egy Dongfeng Seres 3 akkumulátorát emelték ki az autóból (így most ezen a példán keresztül mutatjuk meg, hogy zajlik egy ilyen, más modelleknél minimálisan eltérő lehet), ehhez pedig munkalapokat is kaptunk, amin végigkövethettük az eseményeket. Hasonlóan, mint egy belső égésű motoros autó hibakeresésénél, itt is egy hibaolvasással kezdett a szakképzett szerelő. Ha van hiba a rendszerben, azt ki kell törölni, mert lehet régi hiba is. Ha ezután egy újabb olvasásra is megjelenik a probléma, akkor annak függvényében kell folytatni a munkát.

A képen Ruzsa János (aki a témában előadást tartott, majd szemléltette is a folyamatot), ahogy egy vezetéknélküli hibakód olvasóval vizsgálja át az autót

Megvolt a hibaolvasás, most jön a legkritikusabb rész, ez pedig a feszültségmentesítés. Nem gondolnánk, de egy ilyen elektromos autónál ennek a folyamatnak a lelke a 12 voltos akkumulátor a motortérben. Az autó teljes leállítása után, természetesen már a megfelelő védőfelszerelésben - 1000 voltra hitelesített kesztyű, sisak ívvédő plexivel és szigetelt szerszámok - leköthetjük a kisebbik energiaforrást, innentől várni kell 5 percet. 

Az elektromos autókban mindig van egy nagy kondenzátor, jellemzően az inverterben, ez energiát tárol. Egy kísérlettel mutatták be korábban, hogy egy öreg orosz fényképezőgép vakujának kondenzátora is mekkorát csattan kisütéskor, de az elektromos autóé sokszorosan nagyobb, így a csattanás is fogalmilag talán inkább már közelít a robbanáshoz.

Az autó kisüti magának a kondenzátort használaton kívül, viszont ebben a rendszerben is lehet hiba, így nagyon fontos, hogy minden ilyen rendszerhez pesszimistán kell hozzáállni és feltételezni, hogy feszültség alatt van minden. Ezért az egész elektromos autó szerelésének lelke a mérés, a folyamatos mérés.

Ez a vaskos kábel jön az akkumulátor felől, nagyon fontos pont ebben mindent megmérni

El is telt öt perc, lehúzhatjuk az inverterről az akkumulátor kábelét és mérünk. A vastag narancssárga kábel két pólusát mérjük elsőként, de utána érdemes rámérni az árnyékolásra és középen a jelkábelekre is, bárhol lehet váratlan feszültség. Az egész rendszer veszélyességét az is mutatja, hogy előírás szerint a feszültségmérőt is tesztelnünk kell például a 12 voltos akksin, majd utána még egyszer megmérjük az akkumulátor felől érkező kábelt háromszor, hogy tényleg minden rendben van-e. Akár megfelelő a rendszer és az áramtalanítás, akár nem, jegyzőkönyvet kell készíteni a történtekről.

A villanyautó akkumulátorának kiszedéséhez speciális leemelőállványt használnak

Ha ezek megvannak, mehet is emelőre az autó, persze nem egy kerékcseréhez használatos krokodil lesz a megfelelő eszköz. Mi is csáposon emeltük fejmagasságba, ahol a következő lépésben az akkumulátorba dugott kábeleket kellett eltávolítani. A történet egyik legfontosabb eszközéről egyébként még nem is esett szó, ez az úgynevezett szigetelésmérő, ami a szigetelés ellenállását méri, ezzel pedig tudni fogjuk, hogy minden rendben van-e a kábelekkel. Fontos egy egészséges szigetelés ilyen feszültség mellett, egy zárlat csúnya károkat okozhat, bár itt biztosan életbe lépne egy rakás biztonsági rendszer.

Ennyi minden csatlakozik az akkumulátorra, hogy biztonságosan tudjon működni

Az akkumulátorhoz két biztonsági kapcsoló van (a két pólus), először ezeket kell leoldani, utána jöhet csak a fő tápkábel. Miután - még mindig védőfelszerelésben - minden kábelt lehúztunk, megint végigmérünk mindent, bár az elektronika elméletileg leválasztotta az akkumulátort a rendszerről. Ha ez a mérésekben is meglátszik, már csak az akkumulátorfolyadékot kell leengedni és jöhet a spéci akkumulátor leemelő állvány. Ezzel alátámasztva az akkumulátornak jöhetnek ki a csavarok, amik az autó aljához fogják és amikor minden kint van, érdemes finoman elkezdeni leemelni az autót az akkucsomagról.

Kicsit az autót is emelve leengedték az akkumulátorcsomagot

A csomag lekerült elénk és egy szépen megformált dobozt láttunk. Akármennyire is masszív és erős benyomást kelt alulról a páncélszerű akkumulátor, olyannyira kis doboz-műanyag burkolja felülről. Persze itt mechanikai védelemre jó esetben nincs olyan szükség, mint alulról, viszont a szigetelő szerepe fontos. Nem véletlen, hogy percekig csak tekergették ki a csavarokat, mire elénk tárultak a cellák.

Itt igazából csak annyit látunk, hogy rengeteg cella összekötögetve pihen a fém páncélteknőjében. Persze mindegyikhez futnak kábelek, amikből a vastagabbak a kimeneti áramforrásért, a vékonyabbak pedig a szabályzásért és ellenőrzésért felelnek. Egészen komplex elektronika vigyáz az egész szerkezet működésére és persze nem elhanyagolandó részletek a cellák között végigfutó vízcsövek sem.

A folyamatot visszafele lejátszva megkapjuk, hogy hogyan kell összerakni a rendszert. Itt az egyetlen változás, hogy légteleníteni kell az akkumulátor folyadékos hűtőrendszerét, de ez főleg csak utántöltögetéssel történik, de ez szinte ugyanolyan, mint egy hagyományos autónál. A munka végeztével egy rendszerellenőrzés még elengedhetetlen, ilyenkor itt minden CAN-BUS rendszert át kell nézni, hogy nincs-e hiba. Ezeket nem csak hibaolvasással, de egy minimum 15 másodperces adatrögzítéssel is ellenőrizni kell és csak ezek után lehet újra használatba venni az autót.

Így néz ki burkolatok nélkül. A fekete kockák a cellák, azok tetején jobbra pedig a vezérlőegységük

Egy rossz mozdulat, és halálos áramütés lehet az akkuszerelésből

Érdekes és egyben ijesztő az egész folyamat. Olyan szemmel nem látható veszélyforrások vannak egy ilyen rendszerben, amik nem kérdeznek egy rossz mozdulat esetén. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az életével játszik, aki felelőtlenül vagy lezser módon esik neki egy ilyen műveletnek, ezért is fontos, hogy minél hamarabb szabályozzák azt, hogy kiből lehet elektromosautó-szerelő és mégis milyen szakképesítéssel.

Dongfeng

Sturcz Bertalan / Alapjárat.hu