Jöhet a Waze navigáció a CarPlay-re is

Frissítve:
2018-10-01, 13:24

Jó hírem van a CarPlay-t használóknak, ugyanis hamarosan a Google Maps és a Waze navigációk is elérhetők lesznek a rendszeren.

Rendkívül bosszantó tulajdonsága az Apple autós szolgáltatásának, a CarPlay-nek, hogy kizárólag az almás cég saját navigációját, az Apple Maps-et lehet rajta használni. De nem lesz ez így sokáig, ugyanis az új operációs rendszerre történő frissítést követően más navigációs alkalmazások is működni fognak a iPhone-t használók autóiban. Mindez az IOS 12-től válik majd elérhetővé.

CarPlay
Őszig még biztosan várni kell ahhoz, hogy a Waze bekerüljön a lehetőségek közé


A dolog azért óriási dolog, mert az Apple Maps-t még a legelszántabb Apple rajongók részéről is sok kritika éri, miközben a Google Maps, és főleg Waze alkalmazás mind népszerűbb. A dolog érdekessége, hogy a Waze maga is Google termék, így el lehet képzelni, hogy az Apple-nél milyen kínlódás után hozhatták meg ezt a döntést. Más kérdés, hogy a két Google fejlesztésen kívül a kínai Autonavi is bekerülhet majd a CarPlaybe, ami a világ keleti felén okoz valószínűleg nagy örömet.

Ám az biztos, hogy stratégiai szempontból jó döntés hoztak, legalábbis ha szeretnék megtartani a CarPlay vezető szerepét a jövőben is. Ugyanis egyre több autógyártó autóiban alapból elérhető a CarPlay és az Android Auto egyaránt, ha pedig az utóbbi jobban használható, az nem tesz jót az iPhone eladásoknak sem.

autószerviz
Még nem tudni, hogy be kell-e majd menni a márkaszervizbe a blokkolás feloldása miatt


Ráadásul az utasoknak is el kell valamivel foglalniuk magukat, ha már a pedált és a kormányt nem piszkálhatják, és itt jönnek képbe az autós infotainment rendszerek, valamint az ezeket és a mobiltelefonokat összekapcsoló alkalmazások, mint az Apple CarPlay vagy a Google Android Auto.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a már közlekedő CarPlay-t használó autókat be kell-e vinni a márkaszervizekbe ahhoz, hogy „idegen” navigációs alkalmazások működjenek rajtuk, vagy az iOS 12-re történő frissítéssel magától megoldódik a dolog. Az Apple azt ígéri, hogy a most iOS 11-et használó iPhone 5S vagy ennél újabb telefonokon simán futni fog az iOS 12 operációs rendszer is. Az iOS 12 idén ősszel jöhet ki.

Forrás:

További autós hírek

Olvasónk, Nándi az ötödik autóig bírta, aztán dudálni és káromkodni kezdett autóstársainak, hogy ugyan engedjék már el az átkelni szándékozó gyalogost a gyalogátkelőn....

Kemény képsorokat kaptunk olvasónktól. A baleset ma, 2019.10.18-án, fél 6 előtt történt, a 13. kerületben, a Róbert Károly körúton Tanulságosnak gondoljuk az esetet...

Egy vonatsínen ragadt autóból az utolsó pillanatban rángatta ki a sofőrt egy rendőr Utahban szerdán írja a hvg.hu Ruben Correa rendőrjárőr kapott arról...

38 autót ellenőriztek a rendőrök Düsseldorf környékén. Az ellenőrzés során találtak egy arany színű fóliával burkolt BMW X5-öst is. Hát…ízlések és pofonok, de…...

A paksi rendőrök a 6-os főút 87-es kilométerszelvényénél ellenőrizték a pótkocsis gépkocsikat és néhány óra alatt több túlsúlyos járműszerelvény vezetőjével szemben is intézkedtek....

Kapcsolódó írások

4 szuper dolog a Waze navigációban, amit te is imádni fogsz!
2018. február 22.
Nem vagyok az online közösségek feltétlen híve, de mára beláttam, Waze alkalmazással könnyebb az élet. Mutatok négy remek dolgot, ami neked is tetszeni fog!
Az autós alkalmazások Szent Grálja - Waze Andorid App
2017. november 23.
Kiválthat egy navigációs applikáció egy kimondott céleszközt? Örök vita, pro és kontra érvek feszülnek egymásnak, de még egyértelmű győztes nem került ki a ringből. Vagy mégis?
Az élre navigálná magát a Waze
2018. szeptember 10.
Az online térképekről ismert vállalat piacvezetői pozícióba szeretne lépni
Itt az első magyarországi kárbejelentő app!
2017. február 27.
Rugalmasabbá és gyorsabbá válik a kárbejelentés, köszönhetően egy innovatív alkalmazásnak