Kitiltják a dízeleket Északnyugat-Olaszország nagyvárosaiból

Frissítve:
2018-11-13, 11:17

Az északnyugat-olaszországi Lombardia és Piemonte tartományban, az észak-keleti Venetóban, valamint Emilia-Romagnában keményen korlátozzák az öreg dízelek forgalmát.

Október elsejétől a felsorolt tartományok 30 ezer lakosnál nagyobb városaiban dízelstop lesz érvényes, így többek között a magyarok által is közkedvelt Milánóra, Torínóra, Bolognára, Bresciára, Modenára, Pármára, Ravennára, Riminire és Pisára is vonatkozik a korlátozás. A forgalomkorlátozás minden héten hétfőtől péntekig tart, és az Euro 3-as besorolású vagy még ennél is alacsonyabb környezetvédelmi kategóriába tartozó dízel- és benzinüzemű gépjárművekre vonatkozik. (Vagyis a 2005. január előtt forgalomba helyezett Euro 1, Euro 2 és Euro 3 európai kibocsátási normának megfelelő dízelek érintettek.)

kerékpárral a városban

Az, hogy a nap mely szakára vonatkozik a tilalom tartományonként és városonként változik, ezért utazás előtt érdemes ennek utánajárnod. Milánóban például reggel fél kilenctől este fél hétig tart. A szabálysértők minimum 80 euró (26 ezer Ft) bírságra számíthatnak, a felső határ pedig akár a 600 eurót (200 ezer Ft) is túllépheti, ha ugyanaz a jármű sorozatosan sérti meg a tilalmat.

Emilia Romagna tartományban a szigorítás a 2004. január és 2009. szeptember között gyártott az Euro 4-es dízeleket is érinti. A rendelkezés március 31-ig érvényes. Addig is, ha az intézkedések ellenére a szmog túllépi a megengedett határértéket, további szigorítások várhatók akár hétvégeken is. Eszerint elvileg a nyári turistaszezonban az öreg autók szabadon közlekedhetnek, ám mivel a nagyvárosokban a szélcsendes, kánikulai napokon gyorsa szmogos lesz a levegő, bármikor elrendelhetik a tiltást.  

teli tankot mutat az üzemanyagmutató

A számítások szerint a dízel járművek közlekedésének korlátozása a térségben több mint 2 millió személygépkocsit és majdnem 800 ezer furgont érint. A tervek szerint 2020-tól az Euro 4-es, 2025-től pedig 2009. szeptember és 2014. szeptember között forgalomba helyezett Euro 5-ös dízelautókat is kivonják a régió forgalmából.

A Pó-alföld Európa egyik leginkább szennyezett levegőjű térségének számít. A szennyező járművek a terület járműparkjának egynegyedét adják, de a mérések szerint a levegő szennyezéséért 60 százalékban felelősek. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (Aea) idei adatai szerint a kontinensen évente 432 ezer ember hal meg légszennyezettség miatt, ebből több mint 91 ezer Olaszországban.

Forrás:

MTI

Wikipedia

További autós hírek

Egy new yorki férfi életét vesztette, miután egy véletlenül távolról beindított autó egy másikhoz préselte. A 21 éves Michael Kosanovich…

Rosszul sikerült egy próbaút Szentpéterváron. Egy hölgy szemelt ki magának egy Audi A7-est Szentpéterváron, el is vitte próbaútra, amikor nagy…

Megdöbbentő Facebook poszt és YouTube videó került ki az Internetre a tegnapi napon, amire olvasónk hívta fel a figyelmünket. Egy…

A megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint szombat kora délután baleset történt Eger és Kerecsend között. Három személyautó érintett a balesetben. A…

A koszos autó elég lehangoló látvány. A tél bekövetkeztével pedig egyre több olyan autót látni az utakon, amit belep a…

Kapcsolódó írások

Jöhet a nagy dízelautó-átalakítási program!
2018. április 09.
Egy pénzügyi alap létrehozásával teremtené meg a német kormány a környezetvédelmi határértékeknek nem megfelelő dízelek átalakítását. De ki fizetné a számlát?
Csökkenhet a visszahívott VW-dízelek motorteljesítménye?
2018. július 18.
A dízelbotrány miatt millió számra hívja vissza autóit szoftverfrissítésre a Volkswagen, ám arra nincs garancia, hogy ettől nem csökken majd a motorteljesítmény.
2018. november 19.
A német törvényhozók komolyan veszik a környezetszennyező járművek visszaszorítását, most újabb korlátozásokat vezettek be