2023. december 26. | 07:14

Nagyon érdekes tervezési megoldás áll a háttérben.

Aki gyakran utazik autóbuszon, annak bizonyára feltűnt, hogy az ülések általában különleges mintázatúak. Ennek miértjéről valószínűleg keveseknek jutott eszébe gondolkodni, én most mindenesetre lerántom a leplet a jelenség mögött rejlő magyarázatról.

Illúzió. A buszüléseket azért látják el ilyen érdekes mintával, hogy az elterelje az utasok figyelmét az üléseken lévő szennyeződésekről. A BBC tovább vizsgálódott a témában, melynek eredményeként kiderült, ez csak az egyik oka ennek a megoldásnak. A minta mellett szót kell ejtenünk az anyagválasztásról is.

„A londoni tömegközlekedésben használt buszokon hagyományosan gyapjúszövetet használnak. A gyapjú ugyanis természetes módon tűzálló anyag, ezzel együtt sokkal jobban bírja a gyűrődést. Nem utolsósorban olcsón, tömeggyártásban előállítható, így érthetően esett erre a választás” – mondta Harriet Wallace-Jones, a Wallace Sewell tervező stúdió társalapítója a BBC-nek adott interjúban.

Elég furcsa megoldás, hogy a buszülésekre az évek során lerakódó koszt és port egyedi mintákkal próbálják elrejteni. Nem ez azonban a legfőbb indok, amiért sokan tartózkodnak a tömegközlekedés használatától.

Fejlődhet a hazai buszpark

A magyarországi buszállomány helyzete továbbra is hagy kívánnivalót maga után. Sajnos még mindig látni az utakon olyan járatokat, melyeknek rég egy roncstelepen, vagy egy múzeumban lenne a helyük. Az állam 2023-ban is meghirdette a Zöld Busz Programot, mely során a nyár közepéig egy 50 milliárd forintos keret erejéig pályázhattak a települések a járműpark korszerűsítésének támogatására.

A Volánbusz a statisztikai adatok alapján az elmúlt másfél évben száz új elektromos autóbuszt állított forgalomba. A főváros mellett a budapesti agglomerációban, valamint Székesfehérváron, Győrben, Zalaegerszegen, Egerben, Szolnokon és Szegeden járulnak hozzá a tömegközlekedés színvonalának javításához.

Depositphotos