Olvasónk a nyitott tetős modellek felé kacsintgat, fel is tett néhány kérdést az Opel-gurunak.
„Tisztelt Alapjárat!
Kedvet kaptam a nyitott tetős autókhoz, az Opel Tigra kezdett érdekelni. Az 1,8-as benzines verzió mennyire megbízható? Túl sok infót nem találtam az autó típushibáiról eddig.
Előre is köszönöm a választ!
Norbert"

Ahhoz, hogy minél pontosabb választ tudjunk adni a kérdésre, felkerestük Kis-Tót Vincét, a Csergő Opel Alkatrész és Szerviz Centrum szervizvezetőjét, aki kifejtette, milyen tapasztalatokat szereztek eddig a Tigra ezen kivitelével kapcsolatban.
Ez a Z18XE motorral szerelt B Tigra viszonylag ritka példány itthon, ám Vince találkozott már néhánnyal pályafutása során. A keménytetővel előfordulnak problémák, és csak kevesen foglalkoznak ennek javításával. Lehet gond a tető esetében a kapcsolóval, a motorokkal és a vezetékköteggel.
Ami a motort illeti, hajlamos a magas olajfogyasztásra. A termosztátnál szivároghat a hűtőfolyadék, valamint a fojtószeleppel is a kelleténél gyakrabban vannak gondok.
A kormányoszloppal kapcsolatos problémák sem ritkák ennél a Tigránál, valamint kopoghat a kormánymű. Az első lengőkar hátsó szilentje gyenge pont még, valamint a hátsó híd szilentje is elrepedhet nem kifejezetten magas futásteljesítménynél.
Esztétikai problémát okozhat az, hogy a kilincsekről leválik a krómozás. Vince szerint mindenképpen érdemes átnézetni a kiszemelt példányt vásárlás előtt.
A Z18XE motorról már korábban is írtunk, amikor egy Vectra kapcsán kérdezett egy olvasónk. Azt a cikket itt tudod elolvasni.