2023. május 11. | 14:11

A férfi valószínűleg nem érezte magát bódult állapotban, ennek ellenére a vezetés nagyon nem ment.

Még 2022 áprilisában, tehát bő egy éve történt az eset, amikor egy férfi autójával belehajtott egy épületbe. Előtte ugyanis Hollandiából beszerzett marihuánát fogyasztott.

Nem volt ez tőle szokatlan mozzanat a vádirat szerint, ahogy a baleset éjszakáján is így tett egy nő ismerősével. Elmentek szórakozni egy zalaegerszegi vendéglátó helyre.

Ott a bódult állapotra még rá is ivott, majd zárásig buliztak. Ezt követően a férfi haza akart menni, sőt, nő ismerősének is gálánsan felajánlotta a fuvart. Így némi marihuána és alkohol után beült autójába, majd elindultak. Első körben csak egy tűzcsapot ütött ki a helyéről, de ez nem hatotta meg.

Mentek tovább, mintha mi sem történt volna. Nagyjából egy kilométert haladtak, amikor egy kereszteződést elnézett a férfi és kiegyenesítette azt a bal kanyar helyett.

Először a járdásra ugratott fel, ezen szerencsére senki sem közlekedett. Ezt követően a lendület elég volt ahhoz, hogy bemenjen egy ingatlan falán egy erősen raktászerű, dobozokkal felpakolt helységbe.

Egészen könnyű dolga volt, mert pont egy nyílászárós részen találta el a falat. A kamera bent is felvette, ahogy az autó bejut, de itt még nem ért véget a történet. Hiszen a férfi és a nő is kiszállt a baleset után, vélhetően megúszták az esetet. Ezt követően a férfi nézelődött kicsit, majd fogták és elsétáltak az éjszakába.

Az ügyészség figyelembe vette, hogy egy tűzcsapot és egy ingatlant is megrongált a befolyásolt állapotban lévő férfi. Emiatt kábítószer birtoklásának vétsége és járművezetés ittas állapotban vétsége miatt pénzbüntetés kiszabását, illetve járművezetéstől való eltiltását indítványozták.

Magyarország Ügyészsége