2023. július 31. | 14:57

A férfi már járműve elhelyezése során furán viselkedett, majd jöttek a rendőrök.

A Győri Járásbíróság végre döntést hozott egy 2021 őszén történt elég furcsa ügyben. Egy férfi egy videó miatt egészen különös mutatványt adott elő, aminek az lett a vége, hogy előállították.

Az egész onnan indult, hogy látott egy videót az interneten egy népszerű videómegosztó portálon. Emiatt ideges lett és amfetamin tartalmú kábítószert vett be, majd autóba ült.

A videó miatt bedrogozva elhajtott a helyi rendőrségre és leparkolt előtte. Ezt követően kiszállt, de nem tetszhetett neki a parkoló, mert inkább visszaült.

Sokkal szimpatikusabb volt neki a rendőrség udvara, hiszen miután visszaszállt, áthajtott oda. Ott egyből jöttek hozzá a rendőrök, hogy miben segíthetnek neki, erre a férfi zavart és agresszív lett.

Különös viselkedése a rendőröknek is gyanús lett, ezért előállították vér- és vizeletminta vételére. Itt derült ki, hogy milyen anyagokkal a szervezetében indult el a rendőrségre azért, hogy magyarázatot kapjon a látott videóra.

Eleinte csak egy feltételes ügyészségi felfüggesztést kapott, amely során legalább egy fél éves képzésen kellett volna részt vegyen a kábítószerhasználattal kapcsolatban. Ennek a férfi nem tett eleget.

Emiatt viszont nem csak bódult állapotban elkövetett járművezetés, de kábítószerbirtoklás miatt is felelnie kellett. A bíróság mind a két ügyben elmarasztalta a férfit és rá 200 óra közmunkát, 200 ezer forint pénzbírságot és egy év járművezetéstől való eltiltást szabott ki rá.

Depositphotos