Az autós nem csak a felnijét vágta oda csúnyán a budapesti forgalomban, de az autójának az eleje is eltűnt.
Különös jelenetsor játszódott le a napokban Budapesten, a Hungária körúton. Az egészet felvette egy autós fedélzeti kamerája is, amelyen látható, hogy eg sofőrnek nem ez volt élete legjobb napja.
A felvételen egy szürke Ford látható, ahogy kissé bizonytalanul halad a legbelső sávban. Az egyik kereszteződés után túlzottan befelé húzta a kormányt, és piszkosul odavágta az autó felnijét.
Ez nem csak egy karcolás vagy húzás lehet a felnin, amit egyébként kellemetlen költség javítani. De esélyes, hogy a futóműben is kárt tett, így ilyen eset után érdemes félreállni.
Ezt a Ford sofőrje is így gondolta, ezért elkezdett egyre kijjebb sorolni. Itt sem vett magára túl sok határozottságot, mert lassan, de bizonytalanul haladt sávról sávra.
Éppen a külső sávba ment volna át, amikor nem vett észre egy éppen ott érkező teherautót. Az autó orra már átlógott a teherautó elé, így azt fékezés nélkül magával vitte.
A teherautós csak jóval később állt meg, valószínűleg nem ment túl lassan. Az autós végül fel tudott állni a járdára, ahol felmérte a károkat. A felvételt készítő autós is kisorolt a videó alapján.
A Fordnak konkrétan az egész orra eltűnt a balesetben. Ezen a szinten a sofőr valószínűleg már nem is foglalkozott azzal, hogy mennyire odavágta a felnit a padkához korábban.