Egy testvérpár úgy akarta megúszni a balesetben való felelősségre vonást, hogy inkább elhajtottak és elrejtették az autót.
Még 2022 október hatodikán haladt egy szürke BMW Hajdúdorogon, amikor különös manőverbe kezdett. Bekanyarodott egy utcába, ahol aztán megállt, innen pedig tolatni kezdett.
Elég nagy lendülettel végezte a tolatást és azt sem vette észre, hogy van mögötte egy autó. A másik sofőr csak szeretett volna lekanyarodni az utcába, amikor a BMW-s heves tolatásba kezdett.
Olyan lendülettel indult meg, hogy a másik autóst is eltalálta, aminek hatására kicsit mind a két autó összetört. Ezt követően párszor még megnyomta a vétlen autóst, majd előrébb ment és kiszálltak.
A kéziféket sem húzta be rendesen, mert az autó elkezdett gurulni, csak később mentek utána. A vétlen autóban ülő férfi bedobta, hogy rendőrt hív, erre a BMW-s testvérpár beült és sebesen elhajtott a helyszínről.
Az autót egy ismerősük udvarán rakták le, ők pedig hazamentek. A rendőrök a bejelentést követően nagyjából egy órán belül megtalálták a 40 és 31 éves férfiakat, akik a baleset során a BMW-t vezették.
Kiderült, hogy a fiatalabb férfi vezette az autót a baleset idején úgy, hogy előtte alkoholt fogyasztott, illetve korábban már véglegesen eltiltották a vezetéstől. Hazafele ezért már az idősebb férfi vezetett, de ő is fogyasztott korábban alkoholt.
Az autót az idősebb testvér birtokolta hivatalosan így őt járművezetés ittas állapotban vétség, valamint járművezetés tiltott átengedése vétség miatt hallgatták ki. Hasonló történt öccsével is, viszont őt járművezetés ittas állapotban vétség és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Ha bizonytalan vagy, hogy mikor vezethetsz újra, ha alkoholt fogyasztottál, érdemes beszerezned egy alkoholszondát. Mi nemrég teszteltünk több típust is.