A második alkalomml felfüggesztett börtönbüntetést is kiszabtak rá, de ez sem zavarta.
Első alkalommal még 2019 júniusában ellenőriztek a rendőrök egy autóst. Akkor kiderült, hogy alkoholt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült, ezért előállították.
Büntetés gyanánt 4 évre eltiltották a vezetéstől, de később kiderült, hogy ez nem tántorította el. Nem sokkal később, 2020-ban ismét elkapták ittas vezetésért.
Ekkor már mint visszaesőt kezelték, ráadásul figyelembe vették a korábbi eltiltást is. Ezért akkor 7 évre tiltották el a vezetéstől és 1 év, 4 hónap börtönbüntetést szabtak ki rá 5 év próbaidőre felfüggesztve.
Azt gondolná az átlag ember, hogy ebből azért már tanult az elkövető, de nem. Nemrég, 2023. június 14-én ismét ellenőrizték a férfit, és ki gondolta volna, de megint vezetett az alkoholos befolyásoltság ellenére.
A rendőrök Szárföld és Farád között állították meg és kiderült, hogy súlyos fokú ittasság ellenére ült autóba. Így harmadjára is felelnie kell majd ittas vezetésért, illetve másodszor tiltották el jogerősen a vezetéstől, így halmazati büntetéssel kell számolnia.
Az ügyészség eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntettével és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolja a 42 éves férfit. Vele szemben végrehajtandó szabadságvesztést kérnek, illetve a korábbi felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtásának elrendelését.
A jogszabályok a férfi esetében négy és fél év börtönbüntetés kiszabását teszi lehetővé. Ügyében később majd a Csornai Járásbíróság fog döntést hozni.