2023. június 19. | 09:00

Bár a sor éppen indulásba kezdett, a Range Rover sofőrjének ez lassú volt és hajmeresztő manőverbe kezdett.

A városi forgalom sokszor nem egyszerű, mert van, hogy egészen jól megindulnak a sorok, majd intenzív fékkel újra megállnak. Ez meglepően magas mentális koncentrációt igényel, még ha az ember ennyire nem is érzékeli magán.

Egy szóval türelem kell hozzá, és ez néhány autósból sajnos hiányzik. Ahogy abból a sofőrből is, aki Range Roverével egy életveszélyes mutatványt adott elő Budapesten.

Az esetet egy fedélzeti kamerával felszerelt autó rögzítette, amely éppen a lámpánál állt. A felvételén látszik, hogy míg neki piros van, a gyalogátkelőnek zöld, tehát a zebrára bármikor léphettek le emberek.

Előtte az úton két autó is állt, amelyek éppen elindultak, mögöttük pedig jött a fehér Range Rover, nem is túl lassan. Ő csak annyit látott, hogy előtte két autó szinte csak áll, ezért életveszélyes manőverbe kezdett.

Felhajtott a zebrára, átugratott a járdaszigeten, majd a másik zebráról visszatért az útra. Ennek annyira nem volt semmi értelme, hogy mire levezényelte a manővert, a két lassabb autós már megint előtte haladt, vélhetően be sem engedték.

A probléma ezzel nem csak az, hogy baromi szabálytalanul állt neki előzni. A gond itt inkább az, hogy simán elüthetett volna egy gyalogost, aki éppen halad át, de nem látja a villanyoszloptól, hiszen nem jött lassan.

Az eset egyébként Újpesten, a Megyeri út-Váci út kereszteződésében történt. Arról nem tudni, hogy a kamerás autó tulaja a felvételeket eljuttatja-e a rendőrséghez, de egy ilyen manőverért vastagon megérdemelné a Range Rover sofőrje, hogy elvegyék vezetői engedélyét.

Depositphotos