2023. július 06. | 13:46

A Magyar Gyorsulási Szövetség alelnöke mesélt az Árpád hídi balesettel kapcsolatban és azt mondta, hogy közvetetten ismerte az egyik balesetet okozó autó sofőrjét.

Nemrég súlyos baleset történt éjszaka a budapesti Árpád hídon. Első blikkre két autós versenyzett, aminek eredményeként kisodródtak és az egyikük szalagkorlátnak csapódott.

A szalagkorlát másik oldalán bicikli út, azon pedig egy biciklis volt, akit teliba talált az autó. A biciklis végtagjai leszakadtak, válságos állapotban került kórházba, életét azonban nem tudták megmenteni.

Az egyik versenyző egy öreg BMW kupéban ült, ő súlyosabb törésekkel megúszta az esetet. A másik autó egy Mercedes E63 S volt RACE - 001 rendszámmal, annak sofőrje kiszállt az autóból kisebb sérülésekkel.

Az eset elég komoly visszhangot keltett, hiszen úgy néz ki, a sofőrök felelőtlensége okozta egy ártatlan biciklis halálát. Hiszen vizes aszfalton nem szerencsés 600 lóerős Mercedesszel versenyezni az éjszakában, de mégis megteszik, mert a büntetési tételek soványak.

Emellett pedig semmilyen autósportnak nincs keresnivalója közúton, erről viszont már Glitner Attila beszélt, a Magyar Gyorsulási Szövetség alelnöke. Az RTL reggeli műsorában kérdezték az esetről, ahol elmondta, hogy a sas nem vadászik légyre.

Ezzel arra utalt, hogy bő 600 lóerős Mercikkel nem versenyzünk 200 lóerős autókkal, de főleg nem közúton. Kommentekben egyébként többen is írtak azzal kapcsolatban, hogy a Mercedes nem volt gyári állapotú a baleset idején, hanem már 700 lóerő felett tudott.

Attila azt is elmondta, hogy közvetett módon ismerte a Mercedes sofőrjét. Elmondta, hogy többször is járt náluk legális gyorsulási versenyeken és szerinte egy jó sofőrről van szó.

Szerinte a tragikus balesetnél valamilyen műszaki vagy útbeli hiba, esetleg más is közrejátszhatott. Szerinte ezek az autók tele vannak biztonsági eszközökkel, ezért is érdekes a helyzet.

Pedig egyébként ezeknek a biztonsági elektronikáknak jó része kikapcsolható, ahogy azt az egyik műsorvezető meg is említi. Végeredményben egyébként majd a szakértői vizsgálat dönt, akkor lesz tiszta, hogy pontosan mi okozta a balesetet.

MTI/Mihádák Zoltán