2023. augusztus 02. | 07:38

Egy néhány évvel ezelőtti, Amerikában történt ügy kapcsán született most ítélet, amelyben sokáig nem volt egyértelmű a felelősség kérdésköre.

Még 2018-ban történt egy eset Amerikában, amely során egy kísérleti üzemben működő önvezető autó elgázolt egy utcán áthaladó gyalogost. A sértettet a mentők kórházba szállították, de nem sokkal később belehalt sérüléseibe.

Az önvezető autó még nem száz százalékos üzemben működött az Uber égisze alatt, csak egy prototípus volt. Ezért ember is ült a volánja mögött, egy bizonyos Rafaela Vasquez, akinek pont az lett volna a feladata, hogy megoldja, ha a rendszer hibázik.

Ő viszont a telefonját használta, amikor a baleset történt, így nem vette észre a vétlen gyalogost és az autót sem állította meg időben. Bár ebből a szemszögből egyértelműnek tűnhet, hogy ki hibázott, mégsem volt az hosszú évekig.

Hiszen az eset öt évvel ezelőtt történt, és eddig nem volt pontos döntés arról, hogy a baleset az autó működését figyelő Vasquez vagy az autopilot, tehát az Uber rendszerének hibája volt-e. Most ez rendeződött és az igazságszolgáltatás Vasquezt hozta ki bűnösnek.

Ez annak az ügynek a végén jött ki, amelyet még 2020-ban indítottak ellene gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. A büntetése 3 év próbaidő és kártérítés megfizetése az áldozat családjának, illetve az érintett biztosítóknak.

Vasquez elismerte felelősségét az ügyben és mindent beismert. A körzeti ügyész úgy látja, hogy akármilyen rendszer is működött az autóban, egyelőre a benne ülő ember felelős annak megfelelő működéséért és a többi közlekedő biztonságáért.

Az Uber viszonylag könnyen megúszta az esetet, pedig nekik is volt némi felelősségük a dologban. Hiszen nem sokkal korábban eltávolítottak az autókból egy biztonsági rendszert amiatt, mert az túl sokat fékezett.

Az csupán feltételezés, hogy ennek a plusz rendszernek a megléte megvédte-e volna az áldozatot a baleset során. Az viszont biztos, hogy az Uber a versenyt helyezte a biztonság elé, hiszen a rendszer eltávolítása is azért történt, hogy lépést tudjanak tartani egy másik önvezető autókat fejlesztő céggel.

Depositphotos