2023. május 08. | 15:27

Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy milyen állapotban volt a baleset után.

Május 6-án este hárman haladtak egy BMW-vel Kerepes külterületén. Olyan 10 óra körül a sofőr eddig ismeretlen okból kifolyólag elvesztette uralmát a jármű felett.

Egy balos kanyarban kisodródtak, megpördültek, majd az autó a tetejére borulva állt meg. Nem csak az ablakok törtek ki, de az autó tartalma is mind a földön landolt.

Az autóban utazó 40 év körüli férfit kórházba kellett szállítani sérülései miatt. A mögötte a hátsó ülésen utazó társának azonban nem esett baja. A sofőrrel kapcsolatban azonban sem a mentők, sem a rendőrök nem tudnak semmit. Az eset után ugyanis kimászott az autóroncsból és elfutott.

Ezzel nem csak a saját hibájából elkövetett balesetet hagyta ott, de azt a két férfit is, akik közül egyikük komolyabban megsérült. Így a férfi segítségnyújtás nélkül tovább állt.

Attól függetlenül, hogy kimászott és otthagyta utasait, egyáltalán nem biztos, hogy nem sérült meg. Ilyenkor az emberben bőséggel termelődhet adrenalin, ami miatt nem érezzük úgy a fájdalmat és a sérüléseket. Amint ez kimegy a szervezetből, súlyos állapotba is kerülhetünk.

Az esettel kapcsolatban a gödöllői rendőrök nyomoznak. Az ügy kapcsán segítségnyújtás elmulasztása miatt indítottak nyomozást.

Depositphotos