2022. január 10. | 16:01

Új vagy használt? Autóvásárlás során a megfelelő döntés meghozatala nem egyszerű feladat, gondos körültekintést igényel. Az alábbiakban ehhez próbálunk segítséget nyújtani – összeszedtük a használt autók előnyeit és hátrányait.

A használt autók legfontosabb előnyei

A használt autó egyik legfontosabb előnye, hogy jóval olcsóbb, mint az új változat. Mivel az utóbbiak az első néhány évben akár az értékük 30 százalékát is elveszíthetik, a használt gépjárművekhez akár az új ár 70 százalékáért is hozzá lehet jutni. Sőt, sok esetben még ennél is kedvezőbb áron. Továbbá a használt gépjárművek esetében nem kell kötelező szervizköltséggel számolni, amelynek köszönhetően évente több tízezer forintot meg lehet spórolni. Az előnyök közé tartozik az említettek mellett, hogy a használt autók esetében olcsóbb a javítás.

Többnyire nem kell mélyen a pénztárcába nyúlni, mivel olcsóbban szerezhetőek hozzá alkatrészek. További előnye a több éves használt autóknak, hogy típushibák tekintetében több adat áll a rendelkezésünkre, mint az új autók esetében. Ennek köszönhetően bizonyos javítási költségekkel akár előre is lehet kalkulálni. Ezzel szemben az új gépjárműveknél a garanciát követően több meglepetésre lehet számítani. Mindemellett az is a használt autók mellett szól, hogy jóval szélesebb kínálatból lehet választani, mint az új változatok esetében. Az előnyök sorát a kedvezőbb CASCO zárja, ugyanis a használt autók javítási költsége jóval olcsóbb, mint az új változatoké.

A használt gépjárművek hátrányai

Az előnyök után következzenek a hátrányok. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy az előélete a gépjárműnek nem ismert. Például előfordulhat, hogy a kilométeróra nem a valós állást jelzi, továbbá lehettek komolyabb meghibásodások és káresetek is az autó előéletében, amiről az eladó nem szól. Jobb elővigyázatosnak lenni és a VIN-azonosító segítségével ellenőrizni a jármű előéletét. Célszerű megnézni a szerviz- és járműtörténetet, valamint a műszaki adatokat is.

Mindemellett természetesen azt is érdemes ellenőrizni, hogy a gépjármű szerepel-e a lopott autókat gyűjtő adatbázisban. Nemcsak az autó előélete terén lehet probléma, hanem az aktuális állapotát tekintve is. A használt autók következő hátránya a rejtett hiba. Annak érdekében, hogy erre még a vásárlás előtt fény derüljön, mindenképpen érdemes márkaszervizben ellenőriztetni az autót, ahol a szakemberek alapos átvizsgálásának köszönhetően a rejtett hibákra még időben fény derül. A kisebb hibák alku tárgyát képezhetik, míg a nagyobb problémák esetén inkább érdemes elállni a vásárlástól. Az új autókkal szemben a használt változatok esetében a forgalmi engedély, a vagyonszerzési illeték és a törzskönyv költségével is számolni kell a vásárlás során. Ezek összköltsége akár a százezer forintot is elérheti. Szóval a használt gépjárművek esetében is vannak előnyök és hátrányok, így minden esetben a vásárló igényeitől és pénztárcájától függ, hogy használt vagy új autóra esik-e a választás.