2017. március 28. | 17:37

Magyarországon egyelőre nem annyira elterjedt a golf, mint a tengerentúlon vagy Angliában, mégis egyre növekvő népszerűségnek örvend. És bár régen nem így volt, ma már elképzelhetetlennek tartjuk a golfot golfautók nélkül

A golf eredete a XV. századba nyúlik vissza Skóciába, és mint minden sportnak, a golfnak is megvannak a saját hagyományai. Talán mert a Brit-szigetekről származik a sport, ahol híresen hagyománytisztelők, a golf nagyon keveset változott a XX. századig. Annak érdekében, hogy az ütőket és felszereléseket a pályán szállíthassák, már a korai időszakban is segédeket alkalmaztak, hogy a játékosok minél inkább a játékra koncentrálhassanak. A XX. század beköszöntével azonban a motorizáltság is megjelent a sportban, még ha először nem is terjedt el széles körben és teljesen más okok mentén. A 30-as években már megjelentek az egyedi építésű golfautók, viszont ezek rendre ki lettek tiltva a pályáról a hangos motorjuk és túl nagy füstkibocsátásuk miatt.

A legelső golfautók

Az első lépcső a golfautókhoz még egy nem motorizált riksa szerű jármű volt, 1 üléssel és két kerékkel, amit Lyman Beecher alkotott meg, ugyanis az észak-karolinai golfklub pályája túlságosan dombos volt a megrendült egészségügyi állapotának. Mivel Lyman Beecher egy elektromérnök volt, ezt a riksát dolgozta át később egy elektromos meghajtású járművé azzal, hogy plusz két kereket adott hozzá és 6 autóakkumulátort épített a golfautóba. A gond csak az volt vele, hogy ekkoriban még az akkumulátortechnológia nem volt kifejezetten jó, így épphogy csak teljesíteni tudta vele a 18 lyukas pályát Beecher. Ezzel párhuzamosan egy arkansasi üzletember, bizonyos John Keener Wadley Los Angelesben jártában észrevette, hogy a helyi nyugdíjasok egy része háromkerekű elektromos járművet használ a bevásárlásaihoz, ezért megvette az egyiket, hogy azt ő maga használhassa a golfpályán. 1948-ban a texasi R.J. Jackson megalkotott egy háromkerekű benzinüzemű golfautót, amit Arthritis Special-nek keresztelt el, ugyanis ő abban a mentalitásban alkotta meg a golfautót, hogy az idősek és egészségügyi gondokkal küszködők használhassák. Ugyan ezt a golfautót is sok helyről kitiltották a túl sok füst miatt, amit eregetett, de itt már a golfklubok is kezdték felismerni a gazdasági hasznát a dolognak és sok helyen lehetővé tették a golfautók kölcsönzését (igaz, ekkoriban még orvosi igazolás volt szükséges hozzá!).  

A golfautók előretörése

1951-ben Williams vállalata, a Marketeer Company bemutatta az első elektromos háromkerekű golfautóját, ami az első elektromos meghajtású golfautó volt a piacon. Ezt követve sorra alakultak a golfautógyártó-cégek, úgy mint az E-Z Go 1954-ben, a Cushman 1955-ben, a Club Car 1958-ban, Taylor-Dunn 1961-ben, de még a Harley-Davidson is beszállt a golfautógyártásba 1963-ban, és így tett a japán Yamaha is 1971-ben. Ekkoriban még egészen meghökkentő megoldásokat alkalmaztak a gyártók, a legelső E-Z Go golfautó például 36 voltos akkumulátorral működött, ami egy B-17 fékszárnymotorját hajtotta meg. Az ötvenes években kezdődött a golfautók rohamos terjedése, míg 1955-ben az USA golfklubjainak 40%-a rendelkezett golfautókkal amiket kölcsönözhettek a sportolók, addigra alig 12 évvel később ez már 92%-ra emelkedett! Az ekkoriban eladott golfautók még mindig inkább háromkerekűek voltak, a tendecia csak a 70-es és 80-as években változott meg, amikor a négykerekű golfautók kerültek előtérbe, és mivel kifinomultabb lettek a robbanómotorok is, egyre másra oldották fel a korlátozásokat a robbanómotoros golfautókról is.

Egy teljesen új kategória születik a golfautókból

A golfautók a hetvenes évek végén kezdték elhagyni a golfpályákat is, 1979-ben a Club Car úgy módosította az alapmodelljét, hogy az tartalmazzon egy hátsó csomagtartót is, így szélesebb felhasználási területe lett a golfautójuknak. Emellett 1986-ban a Yamaha egy egészen új kategóriát is megteremtett a G3-asukkal és G5-ösükkel, ugyanis ezeket már kemény tetővel és szélvédőkkel is ellátták, benzines és elektromos kivitelben is lehetett rendelni őket. Az elektromos változat lett az új kategória első fecskéje, amit csak NEV-nek (Neighbourhood Electric Vehicle, amit magyarra talán úgy lehetne lefordítani, hogy Rövidtávú Elektromos Jármű) kereszteltek el. A NEV-ek többnyire egy- illetve kétszemélyes járművek, rövid hatótávval, és nem túl erős elektromos motorral felszereltek, tökéletes példa rájuk a Renault Twizy, ami 2,32 méter hosszú, 1,19 méter széles és 1,46 méter magas és alig 450 kilogramm. Ezekhez a méretekhez még a legerősebb elektromos motorja is 17 lóerős, ami maximum 80 km/h-ra gyorsítja a kis Twizy-t (de magunk között szólva, ennél több városba nem is kell). Korábbi cikkünkben írtunk róla, hogy a novemberben indult GreenGo is gondolkodott egy Renault Twizy-ből álló flottán, de végül a Volkswagen e-Up! mellett döntöttek.

Legek a golfautók között

Természetesen a golfautók között is találhatunk nem éppen szokványos darabokat és rekorderek is előfordulnak közöttük.
  • A legdrágább eladott golfautót a Garia gyártotta, a Carbon Fiber Masonry Edition darabja alapból 52 ezer dollárba kerül, a különleges díszítést kapott példány pedig 87 ezer dollárért kelt el, ami átszámítva 24 millió 800 ezer forint!
  • A leggyorsabb golfautót a Plum Quick Motors csapatának sikerült megalkotnia, amivel beállították a 190 km/h-s sebességrekordot. Annak demonstrálására, hogy milyen lehet egy ilyen száguldó golfautó, itt a videó a rekordról:

 

  • A világ leghosszabb golfautója lökhárítótól lökhárítóig 9,62 méter hosszú, és 49-es kerekeken gördülő igazi monstrum!

Igazi monstrum, nagy hasmagasságának köszönhetően dombos pályán is simán veszi az akadályokat

És aki egy igazán különleges darabra vágyik annak itt a Hydra Gator! Ez a négykerékmeghajtású golfautó képes megküzdeni a nehéz tereppel, vagy akár a vízzel is, hiszen kétéltű golfautóról beszélünk! Az ára is ennek megfelelő, ugyanis 60 ezer dollárba, vagyis 16 millió 800 ezer forintba kerül! 

Forrás: