Kémfotón a 2019-es Audi SQ3

Közzétéve:
2018-04-12, 12:09

Hónapok óta tesztelik a legújabb Audi Q3 crossovert, ami ha minden jól megy, idén már be is kerülhet a kereskedésekbe. Most a 2019-es SQ3-ast is sikerült lefotózni.

Régóta tesztelik a 2019-es Audi Q3-ast, legutóbb a svédországi havas utakon bukkant fel belőle egy tesztpéldány. Annak ellenére, hogy az autó már 2018-ban gyártásba kerülhet, álcázás nélküli fotókat egyelőre nem látni róla, de az már tudható, hogy 5,8 centiméterrel hosszabb lesz elődjénél, és mivel a Volkswagen MQB-platformjára épül, várhatóan 50 kilogrammal könnyebb is lesz.

Az új Q3-as várhatóan a Volkswagen Tiguan 2 literes turbós négyhengeres erőforrását kapja meg, ami 184 lóerőre (137 kW) képes. Hallani pletykákat arról, hogy jön ki belőle elektromos változat, ami állítólag 300 kilométert tud majd megtenni egy töltéssel. Ezt azonban hivatalosan még senki nem erősítette meg. Az új Q3-as hosszas tesztelési ideje érthető, ugyanis kemény a konkurenciaharc: a BMW X1, a Mercedes-Benz GLA, a Jaguar E-PACE és a Volvo XC40 modellekkel kell majd versengenie a piacon.

Audi SQ3 2019

Még kevesebbet tudni az Audi Q3 sportverziójáról, az SQ3-ról, amit a lóerő-rajongók már nagyon várnak. Legutóbb a napokban sikerült lencsevégre kapni belőle egy tesztpéldányt, amit leginkább az ötküllős kerekek és négycsöves kipufogó különböztetett meg a normál verziótól.

Audi SQ3 2019 belső

A belsőről csak annyit tudni, hogy az A6 és A7 modellekre hajaz majd, a fotók szerint leginkább pedig az új kormány, a digitális műszerfal és a megújuló infotainment rendszer jelent majd újdonságot.

Audi SQ3 2019 oldalról

A SQ3 a jelen állás szerint 2 literes négyhengeres motort kap, ám ennek teljesítménye 310 lóerő (228 kW), míg a nyomatéka 380 Nm lesz. Ezt egészíti majd ki a hétsebességes duplakuplungos S-tronic sebességváltó, ami a quattro összkerék-hajtással kiegészítve brutális vezetési élményt adhat majd ennek a méregzsáknak.

Audi SQ3 2019 hátulról

Mondom ezt annak ellenére, hogy a menetdinamikáról pontos adatok egyelőre nincsenek, hiszen ahhoz az autó minden paraméterét ismerni kellene. De jó összehasonlítási alap lehet az S3 Sportback, amit a fenti motor 4,6 másodperc alatt gyorsít fel 100 km/órás sebességre, a végsebessége pedig 250 km/óra. Persze a crossover nagyobb súlya kicsit ronthat majd ezeken az értékeken.

Felmerül a kérdés, hogy a 2019-es SQ3 vajon mikor lesz kapható idehaza? Pontos megjelenési dátum egyelőre nincs, de az biztos, hogy ha 2018-ban bemutatják az új Q3-ast, akkor a SQ3-ra már nem kell sokat várni.

Forrás:

Kapcsolódó írások

2018. szeptember 26.
Az Audi Q3 második generációja jól átgondoltolt, minőségi belsővel és karakán külsővel igyekszik a kompakt SUV szegmens magaslatára törni. Mindez kevésnek tűnhet a sikerhez, azonban rendelkezik néhány jól átgondolt vezetéstámogatóval és a kategória csúcsának számító MMI rendszerrel egyaránt.
Heti autós képgyűjtemény
2018. november 02.
Blogunkon új, könnyed heti rovat indul szórakoztató és informatív képekkel, kötetlen témákban. Érdekességek, humor, motorsport, fotográfia, egyszóval bármi, ami autó.
Autós képgyűjtemény 2.
2018. november 02.
Gyors válogatás az autós világból, vegyes témákban
VW Up! méretű elektromos autóval villant az Audi
2018. november 02.
Az németek 2021-re tervezik az önvezető, e-Tron rendszerrel ellátott kisautójuk piacra dobását. Vajon ez lesz a valaha készült legkisebb Audi?