Az autóipar egyik legendás járműve és annak alkotója minden szempontból egyedi történettel rendelkezik.
Mi kell a tökéletes autómárka megvalósításához? Megfelelő befektetők, egy jó ötlet, jó reklám, ambiciózus tulaj és innovatív tervezői munka. John Z. DeLorean esetében majdnem minden passzolt, ám sajnálatos módon porszem került a gépezetbe, méghozzá kábítószer formájában. De nem rohanok ennyire előre, hiszen nem volt a kezdetektől kudarcra ítélve az autóipar csodagyereke.
John DeLorean fiatal egyetemistaként a Chryslernél dolgozott, később pedig a General Motorshoz került, mint tervező. Rövid időn belül a GM történetének legfiatalabb alelnöke lett, és olyan autók fűződtek a nevéhez, mint a Pontiac GTO vagy a Firebird. Egy idő után azonban megelégelte az autóipar kegyetlen világát, továbbá hogy a nagyvállalatok a profit oltárán feláldozzák a megbízhatóságot.
Elhagyta tehát a GM kötelékét és saját márka építésébe kezdett. Egy olyan modellt akart megalkotni, mely újszerű megoldásokat alkalmaz, és hosszú ideig kiszolgálja gazdáját. Így hát 1973-ban megalapította a DeLorean Motor Company-t. Az első prototípus elkészítéséhez nem akárkikből álló csapatot hozott össze. Az autó futóműve Colin Chapman (a Lotus alapítója és tulajdonosa) munkáját dicséri, a formatervet pedig az Italdesign híres alakja, Giorgetto Giugiaro készítette.
Az időtlennek bizonyuló dizájn sokkolóan hatott a ’80-as évek elején, a sirályszárnyak pedig azóta is messziről megismerhetővé teszik az 1 méternél alig magasabb kocsit. A vállalat komolyan vette a hosszú élettartamot, hiszen a bódé rozsdamentes acélból készült, melyre 25 év garanciát vállaltak. Az American Express-szel egy közös kampány kapcsán még 4 darab, 24 karátos arannyal bevont példányt is gyártottak, melyek egyenként 85 ezer dollárért (közel 24 millió forintért) keltek el.
A sportautót mindössze két évig gyártották, 1981-82 között készültek el mind a három modellév darabjai. A DeLorean további érdekessége, hogy az elöl 195/60R14-es, hátul pedig 235/60R15-ös kerekekkel igyekeztek a súlyelosztást optimalizálni. A géptető alatt egy 2.85 literes, V6-os Renault-Peugeot-Volvo motor dolgozott 130 lóerővel. A végsebessége pedig nem sokkal maradt 200 km/óra alatt. Kérhető volt hozzá háromsebességes automata, vagy ötsebességes kézi váltó.
Tekintve, hogy az üvegsálas vázra szálcsiszolt rozsdamentes acéllemezeket erősítettek, fényezésre nem volt szükség. Készült azonban három színes példány, még a gyártási periódus kezdetén. Egy piros, egy sárga és egy fekete változatban. Ezeket jóval később értékesítették is. A korabeli Corvettenél lassúbb, mégis drágább Delorean 25 ezer dollárba (7 millió forint) került, ami akkoriban rengeteg pénz volt.
A súlycsökkentés nem csak az innovatív anyagfelhasználásban merült ki. Olyan mérnöki csemegék is feltűnnek a DeLoreanen, mint a félig letekerhető oldalablakok, amivel jóval több felhasználót bosszantottak fel, mint ahány kilót megspóroltak vele. A megbízhatósággal is voltak problémák, a szélvédőbe épített antenna például haszontalannak bizonyult, így a rádió folyamatosan csatornákat keresett. A futurisztikus belső sok elektromos fogyasztóját nem tudta ellátni a generátor, így az akkumulátor gyakran lemerült. Hideg és meleg állapotban is indítási problémák adódtak az amúgy sem az erejéről ismert motornál. Később duplaturbóssá alakították, melynek köszönhetően a Porsche 928-nál is gyorsabb lett.
Mindennek a megvalósításához John DeLorean furmányos tervet eszelt ki. A tőke a befektetőktől és az angol kormánytól származott, ő maga semennyit nem rakott a büdzséhez, de a részvények 80 százalékát birtokolta. Cserébe levezényelte a fejlesztést, melynek árát 3,5 millió dollárban (980 millió forint) határozta meg. Azonban a jó formaterv és vezethetőség, a megfelelő marketing és a jövőbe mutató megoldások nem bizonyultak elegendőnek a sikerhez.
Ezek voltak a tények: egy amerikai cég, egy francia motoros, olasz tervezésű autót gyártott Írországban. A vállalat felett pedig egyre csak gyűltek a sötét felhők. A folyamatos pénzhiány miatt a gyártás végső szakaszában már csak három napos munkaheteket tartottak. DeLorean magánbefektetőket keresett, ahelyett hogy egy nagyobb autógyártóval kötött volna megállapodást. Ám a pénzemberek nem tolongtak a kapunál, így az autóipar fenegyereke más megoldás után nézett. Drogcsempészésbe kezdett, amellyel nem sokkal később nyilvánosan meg is vádolták. A PR-részleg ezt még ügyesen elsikálta, így a gépsorok tovább üzemeltek.
A hatóságok viszont le akartak csapni a bűnösre, így csapdát állítottak neki. Egy vissza nem térő üzleti ajánlat kapcsán találkozót szerveztek DeLoreannel, ahol aztán letartóztatták. Ezt követően közel 27 kilogrammnyi kokaint varrtak a nyakába, csaknem 6,5 millió dollár (2 milliárd forint) értékben. Őrizetbe vétele után a DeLorean Motor Company csődöt jelentett, a gyárat 1982-ben az angol kormány bezáratta. A vádak alól végül 1984-ben felmentették, a bíróság úgy határozott, hogy őt csak csapdába csalták, a hatóságok pedig illegális eszközöket használtak az elfogásához. A per még hosszú éveken át tartott, mígnem John Z. DeLorean 2005-ben meghalt.
Ami azonban botrány a közéletben, az kincsesbánya Hollywoodban. Robert Zemeckis és Steven Spielberg meglátta a lehetőséget a megnyerő külsejű sportautóban, és az 1985-ben bemutatott Vissza a jövőbe filmben adtak szerepet a DeLorean DMC-12-nek. Ekkor ismerte meg a világ a márkát. A Michael J. Fox és Christopher Lloyd főszereplésével megrendezett legendás trilógia világsiker lett, igazi kultuszfilm, mely által a jármű halhatatlanná és mindenki által ismertté vált. A három rész összesen csaknem 100 millió dollárból készült, és 957 millió dollár (közel 268 milliárd forint) bevételt termelt ki. Az utcán még mindig igazi ritkaságnak számít, azok a darabok pedig, melyek igényes replikái a filmben szereplő időgépnek még nagyobb értékkel bírnak.
Azóta a DeLorean márkanevet felélesztették, és többször is újraindult az autó gyártása. Eleinte többnyire eredeti alkatrészekből, az utóbbi pár évben pedig limitált példányszámban újragyártott alkatrészekkel készült a legendás sportautó.
Forrás