Legördült az első dual motoros Tesla Model 3 az új gyártósorról

Közzétéve:
2018-06-18, 17:02

A Tesla fremonti gyárában egy ideiglenes, gyártósort építettek kevesebb, mint három hét alatt az új Model 3-nak.

A Model 3 a legkisebb, legegyszerűbb és legmegfizethetőbb elektromos autó a gyártó kínálatában. Úgy tervezték és építették, hogy ez legyen a Tesla első tömegpiaci villanyautója, ami egy kritikus lépés Teslától, de szükséges, hogy felgyorsítsa a világ átállását a fenntartható energiára. A Model 3 kombinálja a hatótávolságot, a teljesítményt, a biztonságot és a technológiát.

Ez a lépés lehetővé tette a Tesla számára, hogy megkezdje a Model 3 összkerékhajtású változatának gyártását. Ez a gyártósor megoldja a cég felmerült gyártási gondjait, a 35 000 dolláros, átszámítva körülbelül 10 millió forintos modell gyártása ugyan megkezdődött, de kevés példányszámban. Azt még nem lehet tudni, hogy mennyi ideig fog működni az ideiglenes gyártósor vagy esetleg fokozatosan teljes értékű gyártósorrá alakul.

A Tesla másik nevadai gyára a világ legnagyobb épülete lesz, a márka éves részvényesi találkozóján jelentette be Musk az elkövetkező öt évben tervezett nagyszabású fejlesztésekkel együtt.

Tesla Model 3 a gyártósoron

Ez valószínűleg a hatchback-modell tervezett bevezetésének köszönhető, amely a márka legjobbja lehet. Az egyik legolcsóbb Tesla a 35 ezer dolláros Model 3, hogy versenyezni tudjanak a hamarosan érkező Volkswagen ID-val. A még meg nem nevezett hatchback-et öt éven belül be fogják mutatni, mondta Musk.

A Musk több üzemet tervez világszerte, hogy az USA-n kívüli növekvő keresletnek eleget tudjon tenni. Szinte biztos, hogy a következő gigagyár Sanghajban, Kínában lesz, továbbá egy európai gyárról (amire elvileg Magyarország is pályázik, bár túl sok minden nem hangzott el hónapok óta ezzel kapcsolatban) már régóta pletykálnak, de a kínai gyár megépítése előtt nem valószínű, hogy többet mondanak róla.

Forrás:

Kapcsolódó írások

Tesla Model 3
2019. május 22.
Még időpontot is foglal neked a szerelőnél a Tesla legújabb kiegészítője
1905 Baker electric coupé, fekete, oldalnézet, balról, RM Sotheby’s
2018. november 27.
2018 legfelkapottabb trendje az elektromos autózás. Hiába tűnik újszerű divatnak, az elektromos autók már az 1890-es években megszokottak voltak…. aztán jött jó pár évtized kihagyás.
A Tesla Motors története
2017. január 25.
Minden autógyárnak megvan a maga kis története, de nincs még egy olyan, amelyik úgy és annyira változtatta meg a világot, mint a Tesla
Elképesztő lett a legújabb Tesla
2017. november 17.
Elon Musk bemutatta a Tesla legújabb gyermekeit és nem okozott csalódást. A Tesla Roadster elképesztő teljesítményre képes. A gyártó kamionjáról is lehullt a lepel.