2021. október 25. | 12:05

Az év végi KGFB-kampány mintegy 550 ezer személygépkocsit érint.

Az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) kampány csaknem egymillió gépjárművet, köztük mintegy 550 ezer személygépkocsit érint. A szakértők szerint 100 ezer autós válthat biztosítót az év végéig, közölte az MTI-vel a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.

Papp Lajos, a szövetség gépjárműszekciójának elnöke jelezte, hogy a kampány továbbra is a teljes hazai gépjárműállomány csaknem ötödét érinti. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az érintettek körülbelül tizede él a biztosításváltás adta lehetőséggel.

A biztosítók idén is legkésőbb november 2-ig hirdethetik ki az év végi tarifákat. Az ügyfelek ezt követően tudják majd összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal, amelyről november 11-ig kell értesíteni őket postai úton vagy e-mailben.

A meglévő szerződés felmondására legkésőbb december 1. éjfélig van lehetőség. Az új biztosítás kiválasztásának határideje december 31., de az új szerződés megkötését nem javasolt az ünnepi időszakra hagyni.

5-10 százalékos áremelkedéssel kell kalkulálni

Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója szerint az autósoknak a tavalyihoz képest átlagosan 5-10 százalékos díjemelkedéssel kell számolniuk. Így az újonnan megkötött szerződések éves átlagos díja személygépkocsik esetében 28-29 ezer forint körül alakul majd. Ez jóval alacsonyabb összeg az évközi váltók éves átlagdíjánál, ami szeptemberben 46 500 forint volt a Netrisk szerint.

A portál tájékoztatása szerint a különbség az érintett autók speciális összetételében keresendő. Január 1-jével ugyanis jellemzően a 2010 előtt vásárolt kocsik üzembentartói válthatnak szerződést, ezeknek pedig a háromnegyede a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik, és az üzemeltetők átlagéletkora is magasabb, amihez szintén alacsonyabb szorzók kapcsolódnak.

Az autósok 2010. január 1. előtt egységesen január 1-jei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást, emlékeztet a FBAMSZ. A később megvásárolt gépjárművek szerződéseinél azonban már a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani, emiatt évről évre csökken az év végén forduló KGFB-szerződések aránya.

Jó hír, hogy már van olyan felület, sőt, aminek köszönhetően nem fogsz megfeledkezni az autóddal kapcsolatos határidőkről. Regisztrálj ingyenesen az Carnotie oldalán és máris beállíthatsz egy figyelmeztető eseményt a megfelelő időpontra.

MTI