2021. szeptember 27. | 01:40

Ez volt a hétszeres világbajnok századik futamgyőzelme.

Az időmérő

Hatalmas meglepetésre Lando Norris nyerte az időmérő edzést Sainz és Russell előtt. Hamilton csak a negyedik rajthelyet szerezte meg, mgötte Ricciardo, Alonso, Bottas, Stroll, Perez és Ocon végzett még az első tízben.

Nem ebben a sorrendben várták azonban a piros lámpák kialvását a versenyzők. Bottas motorcsere miatt ugyanis a 17. helyről rajtolhatott, majd Leclercet száműzték a mezőny végére, miután neki is cserélték az erőforrását.

A futam

A felvezető körön közölték a csapatrádión Norrissal, hogy várható egy gyenge zápor. A mezőny végéről rajtoló Verstappennek az akkumulátorával adódott gondja, de megoldódott, így ő is megkezdhette az Orosz Nagydíjat.

A rajtot remekül kapta el Norris, ám mégis a valójában gyengén rajtoló Sainz fordulhatott el elsőként, aki kihasználta Norris szélárnyékát. A brit tartott is attól, hogy ez fog történni, ahogyan az élet mutatja, jogosan. Alonso átvágta a sikánt, de szabályosan tért vissza a pályára és nem vesztett pozíciót. Nem úgy Hamilton, aki a negyedik helyről a hetedikre csúszott vissza.

Az első kör végén Sainz mögött Norris, Russell, Stroll, Ricciardo, Alonso, Hamilton, Perez, Ocon és Räikkönen haladt pontszerző helyen. Bottas a 15., Verstappen a 17. helyet foglalta el ekkor.

A címvédő hamar átrágta magát Alonsón és a hatodik helyről folytathatta a körözést. Hamarosan Perez is megelőzte a spanyolt, aki így a nyolcadik helyre csúszott vissza. Bottas eközben a 14., Verstappen a 15. helyen haladt. A holland a hatodik körben nagyon simán megelőzte a finnt, így a Mercedes terve nem igazán jött be annak kapcsán, hogy Bottas feltartsa Verstappent.

Az élen álló Sainzot egy másodperce belül követte Norris a tizedik kör kezdetén. A még mindig harmadik helyen haladó Russell már 7 másodperces lemaradással követte, mögöttük továbbra is Stroll, Ricciardo, Hamilton, Perez, Alonso, Ocon és Räikkönen volt a sorrend.

Leclerc megpróbálta megelőzni Vettelt, de lecsúszott az ideális ívről, a lesipuskás Verstappen ezt kihasználva megelőzte a monacóit és a 12. helyre kapaszkodott fel. Eközben Norris indított elszánt támadást az első helyért, ám Sainz visszaverte a támadást.

A 13. körben Stroll kezdte meg a boxkiállásokat, a kanadai a 15. helyre ért vissza Bottas mögé, Giovinazzi elé. Ugyanebben a körben Norris megelőzte Sainzot, amiről lemaradt a rendező, így csak az ismétlés során láthattuk a manővert. Verstappen is előzött, méghozzá Vettelt, így a tizedik, pontszerző helyről folytathatta a futamot.

Sainz a 15. körben állt ki friss kerekekért, a spanyol Bottas és Stroll közé ért vissza a pályára. Szép sorban jöttek a többiek is, Russell Stroll mögé ért vissza.

A 16. kör elején Norris vezetett bő nyolc másodperccel, mögötte csapattársa, Ricciardo haladt, majd Hamilton, Perez, Alonso, Verstappen, Leclerc, Vettel, Gasly és Bottas volt az átmeneti sorrend. Átmeneti, hiszen sokan még nem teljesítettek egyetlen kiállást sem.

Hamilton keményen támadta Ricciardót, érdekes volt figyelni, ahogyan a Mercedesszel nem tudta megelőzni a brit a szintén Mercedes motorral hajtott McLarent. A wokingiak gépe nagyon gyorsnak bizonyult az egyenesben, így Ricciardo mindig ki tudott autózni annyi előnyt, hogy Hamiltonnak a DRS-sel sem maradt esélye az előzésre. Mindezzel Ricciardo Norris malmára hajtotta a vizet, na és persze Verstappen is örülhetett ennek a helyzetnek.

Merthogy Verstappen eközben sorra futotta a leggyorsabb köröket és öt másodperc alá csökkentette hátrányát Hamiltonnal szemben. Ahhoz, hogy a britet támadni tudja, Alonsót és Perezt kellett már csak megelőznie, csapattársa ráadásul bizonyosan nem is gördített volna akadályt márkatársa útjába.

A 23. körben Ricciardo is befáradt a boxba, ám extrém lassúra sikerült a kerékcseréje. Ocon mögé a 14. helyre ért vissza a pályára.

Norris bő 13 másodperccel vezetett Hamilton előtt, Perez, Alonso, Verstappen, Leclerc, Vettel, Gasly, Bottas és Sainz halat ekkor pontszerző helyen.

Ricciardo megelőzte Ocont, és gyors körökkel kezdte meg a felzárkózást Russellre.

A 27. körben érkezett kerékcserére Hamilton és Verstappen is. A hollandnak valamivel lassabbra sikeredett a kerékcseréje, így Hamilton a kilencedik helyre ért vissza Stroll mögé, Verstappen azonban csak a 12. pozícióból folytathatta, Ricciardo és Russell mögött.

Sainz megelőzte Bottast és a hatodik pozícióban találta magát.

A pontszerzők sorrendje Norris, Perez, Alonso, Leclerc, Gasly, Sainz, Bottas, Stroll, Hamilton és Ricciardo volt, de nem volt lemaradva túlságosan Russell és Verstappen sem.

A 28. körben Verstappen megelőzte Russellt, majd jött kerékcserére Norris! Mindenki szeme a szerelőkre szegeződött, a kerékcsere rendben, 2,9 másodperc alatt lezajlott. Érkezett Bottas is, neki is sima volt a kerékcseréje.

Az élen álló trió, Perez, Alonso és Leclerc várt még a kerékcserével, csakúgy, mint a Norris mögött ötödik helyen autózó Gasly is. Rajtuk kívül csak a 14. helyen álló Giovinazzi nem látogatott még ki a boxba.

A 30. körben Hamilton elment Sainz mellett, Toto Wolff motiválta is pilótáját azzal, hogy megnyerheti a futamot. Hamilton hátránya ekkor kilenc másodperc volt Norrissal szemben és hátra volt még ekkor 23 kör. A brit nem teketóriázott sokat, kisvártatva Gasly-t is körbeautózta és közvetlenül Norris mögött róhatta a köröket.

Ricciardo megelőzte Strollt és feljött a nyolcadik helyre, egérutat nyerve ezzel Verstappen elől, aki Stroll mögött találta magát. A hollandnak sem tartott azonban sokáig átrágnia magát Strollon, így ismét Ricciardo tornyosodott a holland előtt egyfajta mozgó falként.

Norris a 34. körben megelőzte Leclercet, így a harmadik helyre lépett elő. Hamilton azonban öt másodpercre csökkentette hátrányát Norrisszal szemben, igaz, köztük volt Leclerc. Nem sokáig, Hamilton ugyanis megelőzte a monacóit, aki a kör végén végrehajtotta kerékcseréjét. Eközben Mick Schumacher ismeretlen okból feladta a futamot, csak annyit láthattunk, ahogyan pacsizik a szerelőkkel a boxban.

A 37 körben kiállt Perez és Alonso is a boxba, így Norris átvette a vezetést. Mögötte Hamilton érkezett kevesebb mint 3 másodperccel, majd Sainz, Ricciardo, Perez, Verstappen, Alonso, Stroll, Russell és Ocon volt a top 10 sorrendje.

Hamilton folyamatosan csökkentette hátrányát, méghozzá meglehetősen nagy tempóban. Verstappennek nem alakult jól a versenye, Alonso frissebb gumikon megelőzte, így a holland visszacsúszott a hetedik helyre.

Leclercet arról tájékoztatta csapata a 40. körben, hogy tíz körön belül esőcseppek megjelenésére lehet számítani. Az utolsó három kör tehát megannyi izgalmat ígért, ám addig sem kellett unatkoznia a nézőknek, hiszen Perez Ricciardóval csatázott a negyedik helyért, Hamilton pedig 2 másodpercen belül került Norrishoz képest.

Érdekes kérdés volt, hogy Perezt hagyja-e a Red Bull Verstappen előtt, pontokat elvéve a bajnoki címre hajtó holland elől vagy kihívja esetleg egy újabb boxkiállásra, hogy meg tudja cserélni a két versenyzőt?

Leclerc időközben megelőzte Ocont majd Russellt is, így felkapaszkodott a kilencedik helyre, Russell továbbra is ponteszrzőként haladt a tizedik helyen. Az élen nem történt változás. Tíz kör volt hátra, Norris kicsivel több mint egy másodperccel vezetett Hamilton előtt.

A Ferrari monació versenyzője a 45. körben Strollt is megelőzte, így már a nyolcadik helyen állt. Hamilton rendkívül közel volt Norrishoz, de nem tudott egy másodpercen belülre kerülni honfitársához képest, így nem tudta a DRS előnyeit kihasználni. Perez is bemutatott egy előzést, méghozzá Ricciardo ellen, ami még érdekesebbé tette a korábban taglalt kérdést.

A nézők elkezdték kinyitni az ernyőiket, előkerültek az esőkabátok hét körrel a leintés előtt, de az eső nem bizonyult elég hevesnek ahhoz, hogy a versenyzők rohanjanak a boxba átmeneti esőgumiért. Mindenki maradt slickeken.

Ahogyan elkezdett komolyabbra fordulni az eső, Hamilton máris fél másodpercen belül került Norrishoz képest. A 47. körben lecsúszott a pályáról Norris, de Hamilton nem tudta kihasználni az ifjú brit hibáját. Hat kör volt hátra, az izgalmak a tetőfokukra hágtak!

A McLaren óriási tempót diktált az egyenesben a Mercedeshez képest, így Norris vissza tudta szerezni egy másodperces előnyét, Hamilton még a DRS-sel sem tudott közelebb kerülni Norrishoz. Strollnak szóltak a 48. körben, hogy menjen ki átmeneti esőgumikért, sorra mentek ki a többiek is a boxba! Russell, Bottas, Räikkönen, Mazepin is így tett.

Hamiltonnak is szóltak, hogy menjen a boxba, de nem ment, ahogy Norris sem - a McLaren nem vette be a Mercedes blöffjét! Vettel és Stroll eközben összeért, de egyik autónak sem esett komolyabb baja, Vettel a kilencedik, Stroll a tizenegyedik helyen folytathatta.

A 49. körben Norris vezetett 2 másodperccel Hamilton előtt, Perez, Alonso, Leclerc, Verstappen, Sainz, Ricciardo, Vettel és Ocon volt a top 10 sorrendje.

Verstappen, Sainz, Ricciardo, Stroll és Latifi is kiment átmeneti esőgumikért. Norris nem akart kimenni, Hamilton azonban úgy döntött, hogy kimegy a boxba! Az 50. körben jártunk ekkor, és nem lehetett tudni, hogy ki taktikázott jól.

Norris tehát maradt az élen, Hamilton 25 másodperces hátránnyal a második helyről üldözte, Alonso, Perez, Leclerc, Vettel, Verstappen, Sainz, Ricciardo és Gasly volt a pontszerzők sorrendje három körrel a vége előtt.

Hamilton 18 másodpercre faragta hátrányát, a címvédőt nyugtatták, hogy Norris bajban lesz ha slickeken szeretné befejezni a futamot. A Mercedesnek igaza lett, az eső komolyabbra fordult, Norris lecsúszott a pályáról, Hamilton pedig átvette a vezetést az 51. körben.

Verstappen haladt a harmadik helyen, mögötte Sainz, Leclerc, Ricciardo, Bottas, Alonso, Perez, Räikkönen és Russell haladt a top 10-ben.

Hamarosan azonban Leclerc nem tudott befordulni, így kikerült a pontszerzők közül. Norris érkezett a boxba, ám a hatodik helyre ért csak vissza Bottas mögé, ám hamarosan Alonso megelőzte így a hetedik helyre csúszott vissza.

A futamot Hamilton nyerte Verstappen és Sainz előtt, Ricciardo futott be negyedikként, Bottas ötödikként, Alonso hatodikként. Pontot szerzett Räikkönen, Norrist nyolcadikként intették le, Perezt kilencedikként, Russelt tizedikként.

Ez volt Hamilton századik győzelme, amivel átvette a vezetést is a pontversenyben. Verstappen sem panaszkodhat, hiszen azok után, hogy a rajtrács végéről indult, sikerült behoznia a Red Bullt a második helyen, a bajnoki csata továbbra is teljesen nyílt.

A 2021-es Orosz Nagydíj végeredménye:

  1. Lewis Hamilton (Mercedes) 1:30'41.001 25 pont
  2. Max Verstappen (Red Bull) +53.271 18 pont
  3. Carlos Sainz Jr. (Ferrari) +1'02.475 15 pont
  4. Daniel Ricciardo (McLaren) +1'05.607 12 pont
  5. Valtteri Bottas (Mercedes) +1'07.533 10 pont
  6. Fernando Alonso (Alpine) +1'21.321 8 pont
  7. Lando Norris (McLaren) +1'27.224 7 pont
  8. Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) +1'28.955 4 pont
  9. Sergio Perez (Red Bull) +1'30.076 2 pont
  10. George Russell (Williams) +1'40.551 1 pont
  11. Lance Stroll (Aston Martin) +1'46.198    
  12. Sebastian Vettel (Aston Martin) + 1 kör
  13. Pierre Gasly (AlphaTauri) + 1 kör
  14. Esteban Ocon (Alpine) + 1 kör    
  15. Charles Leclerc (Ferrari) + 1 kör
  16. Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) + 1 kör
  17. Cunoda Júki (AlphaTauri) + 1 kör
  18. Nikita Mazepin (Haas) + 2 kör    
  19. Nicholas Latifi (Williams) kiesett
  20. Mick Schumacher (Haas) kiesett

A pilóták élmezőnyének állása:

  1. Lewis Hamilton (Mercedes) 246,5 pont
  2. Max Verstappen (Red Bull) 244,5 pont
  3. Valtteri Bottas (Mercedes) 151 pont
  4. Lando Norris (McLaren) 139 pont
  5. Sergio Perez (Red Bull) 120 pont
  6. Carlos Sainz Jr. (Ferrari) 112,5 pont
  7. Charles Leclerc (Ferrari) 104 pont
  8. Daniel Ricciardo (McLaren) 95 pont
  9. Pierre Gasly (AlphaTauri) 66 pont
  10. Fernando Alonso (Alpine) 58 pont

A csapatok pontversenyének állása:

  1. Mercedes 397,5 pont
  2. Red Bull 364,5 pont
  3. McLaren 234 pont
  4. Ferrari 216,5 pont
  5. Alpine 103 pont
  6. AlphaTauri 84 pont
  7. Aston Martin 59 pont
  8. Williams 23 pont
  9. Alfa Romeo 7 pont
  10. Haas 0 pont
  • Címkék:
  • F1