2021. szeptember 15. | 00:39

A gyáregység felszereltsége a nagycsapatokéhoz hasonló lehetőségeket teremt az Aston Martin számára.

2021 elején visszatért az Aston Martin a Forma-1-es mezőnybe. A brit istálló Sebastian Vettel és Lance Stroll teljesítményének köszönhetően 59 pontot gyűjtött eddig, amivel a konstruktőri bajnokság 7. helyén állnak. Az Aston Martin a következő években harcba szállna a világbajnoki cím megszerzéséért, ennek érdekében pedig hatalmas beruházást indítanak el.

Az ünnepélyes alapkőletétellel megkezdődött a brit csapat új gyáregységének építése Silverstone-ban. A projekt befejezése 2023 elejére várható, az építkezés a tervek szerint 150-200 millió fontból valósul meg, és közel 1000 embernek biztosíthat munkát. Legutóbb 2004-ben, a McLaren kapott teljesen új gyárat a szigetországban, ám Lawrence Stroll, az Aston Martin tulajdonosa szerint az övék attól merőben eltérő kialakítású lesz – többek között a teszteléshez szükséges szélcsatorna kiépítését is tervezik.

„Az új gyáregységünk lesz az egyetlen a mezőnyben, ami a jelenlegi pénzügyi szabályozások figyelembevételével épül. A beruházás hűen tükrözi a csapatba és a Forma-1-be vetett hitemet, hiszen ez a befeketés nem csak az Aston Martinról, hanem a sportágról is szól” – fogalmazott a kanadai milliárdos.

Az új komplexum három fő részből fog állni: az egyik a tervezőrészleg és a marketingesek otthona lesz, a másik maga a szélcsatorna, a harmadik pedig a személyzet számára nyújt szolgáltatásokat, valamint logisztikai központként fog funkcionálni. A hírek szerint a Forma-1-ben betilthatják az aerodinamikai fejlesztésekre szolgáló szélcsatorna használatát, ám Lawrence Stroll szerint erre 2030 előtt biztosan nem kerül majd sor.

„Úgy érezzük, megéri befektetnünk ebbe a technológiába. Bármilyen döntés születik később, még legalább 7-8 évig hasznunkra válhat. Személyes véleményem szerint a szélcsatornák nem fognak eltűnni” – tette hozzá az Aston Martin vezérigazgatója.

  • Címkék:
  • F1