Az Orochi nevét és formavilágát a japán mitológia ihlette, a Mitsouka sportautója azonban jobban sikerült volna, ha mellőzik a sárkány-dizájnt.
Tény, hogy Japán nagyon messze van Európától. Kilométerben is, ízlésvilágban is. Természetesen ez a különbség az autók világában is megmutatkozik: a nemzetközi, ezen belül is az öreg kontinensre gyártott típusok többé-kevésbé konzervatív külsőt kapnak, viszont a belpiacos, JDM modelleknél már van, hogy elszalad a ló a japánokkal. Véleményem szerint már a jelenlegi Lexus-dizájn is egy kicsit sok, de a szigetország autóiparának viszonylatában ez még bőven a lájtos kategóriába esik. Összehasonlításképp nézzünk meg egy sportkocsit a japán autógyártás legmélyebb bugyrából.
Az autóról képeket ide kattintva találsz.
A Mitsuoka Orochi először 2006-ban sokkolta a világot furcsa, halszerű formavilágával, a végső dizájn rengeteg finomítás és átgondolás eredménye, 2003-ban és 2005-ben is módosítottak rajta. Típusneve a japán mitológiából származik: Yamata no Orochi, a nyolcfejű sárkány ihlette meg nem csak a marketingeseket, de a tervezőket is. Bár engem inkább egy hatalmas vízi élőlényre emlékeztet, de ki tudja, lehet, csak én nem látom bele a dragont. Mindenesetre a gyártó célja teljesült, az Orochi egy olyan autó, amire mindenki felfigyel, bár ez a legtöbb esetben akut fejfájással és émelygéssel párosul.
A megosztó külső alatt egyébként meglepő műszaki tartalom lapul: az Orochi a Honda NSX platformjára épült, a középmotor és a hátsókerék-meghajtás már eleve bíztató menettulajdonságokat sejtet. Az erőforrás viszont nem a Hondától, hanem a Toyota kínálatából érkezett, a 3,3 literes, V6-os szívómotor ebben a változatban 233 lóerős teljesítményre volt képes, ami valljuk be, ebben a szegmensben nem túl acélos, még úgy se, hogy maga az autó nem ólomnehéz, 1580 kg. Az élményfaktorból mindenképpen elvett, hogy csak 5 fokozatú automatával lehetett kérni, ami nem a villámgyors fokozatváltásokról volt híres. Cserébe viszont elég puccos belteret kaptak a vásárlók, volt navigáció, klíma, bőrülések, elektromos tükrök, minden, ami szem-szájnak ingere.
A Mitsuoka bejelentette, hogy csupán 400 darab Orochit terveznek gyártani a négyéves modellciklus során, valószínűleg ettől az információtól nem kapott annyi ember a szívéhez, mint amennyit gondoltak. Próbálkoztak a későbbi években számos különleges kiadással: volt erősebb, karbon-kasztnis, amiből 5 darabot készítettek (Kabuto), volt olcsóbb, vékonyabb belső anyagokkal, kevesebb hangszigeteléssel (Zero), volt kívül aranyszínű, Alcantara belsős, nagykipufogós giccsparádé (Gold Premium), sőt, még Final Edition is volt belőle, mintha olyan dicső karriert zártak volna az Orochival.
Európában és a világ többi részén inkább nevetség tárgya volt a Mitsuoka Orochi, mint „divatos szuperautó”, ahogyan a gyártó kívánta címkézni. Lehetett a felszín alatt bármennyire is jó kocsi, tele meggyőző tulajdonsággal, sajnos senki nem tudott elvonatkoztatni megbotránkoztató külsejétől. A nemzetközi médiában a világ legrondább autójaként jelent meg, ami finoman sem tett jót az eladásoknak. Mondjuk nem hiszem, hogy sok ember nézne vissza büszkén a parkolóban erre, maximum az elvetemült manga-fanok. Vagy a japánok. Ott lehet, hogy nem is tűnik ki annyira a többi jármű közül.
