Az Accord hosszú évtizedeken keresztül a márka egyik alappillére volt, kár, hogy legújabb generációját hazánkban már nem forgalmazzák.
A ‘60-as évek kétségkívül az izomautók érája volt. Amerikában hatalmas V8-as motorral szerelt fenevadak rótták a végtelen utakat, fittyet hányva a környezetvédelemre és a kedvező fogyasztásra. A ‘70-es évek azonban változást hozott az autóiparba, hiszen rögtön az első felében beütött az olajválság, ami a gyártókat igencsak megszorongatta, más szempontok kerültek előtérbe egy-egy modell fejlesztésekor. A tengerentúlon nem akartak nagyon engedni a lökettérfogatból, hiszen az ottani kultúra ehhez volt hozzászokva, de a teljesítményadatok drasztikusan visszaestek pl. a GM termékeinél. Japánban, ahol eleve sokkal kevesebb nyersanyag állt rendelkezésre, a járművek még kisebbek és takarékosabbak lettek elődjeiknél. 1973-ban a Honda piacra dobta a Civicet, ami rögtön a bemutatást követően sláger lett a szigetországban, így a márka elkezdhetett nagyban is gondolkodni. 1976-ban érkezett az Accord.
Az autóról képeket ide kattintva találsz.
Azért szögezzük le, ez sem volt egy nagy tepsi, az első generáció mérete megegyezett egy Volkswagen Golféval. De a kis „kocka” olyan kényelmi extrákat rejtett, ami erre a kategóriára korábban nem nagyon volt jellemző: légkondi, AM/FM rádió, szervókormány, digitális óra. Mai viszonylatban ezek már nevetségesnek tűnnének, de ne felejtsd el, a naptár ekkor 1976-ot írt! Az alig 1 tonnás autó mozgatásáért aránylag nagy motorok feleltek, 1,6 literes volt az alapmotor, aki viszont a fürgeséget kereste, annak valószínűleg az 1,8-as jelentette a tökéletes választást, 5 fokozatú kézi váltóval. Érdekesség, hogy az első szériás Accordot 2 sebességes automatával is lehetett párosítani!
Mindegyik generációváltásnál terebélyesebb lett a japán gépezet, a harmadik széria számított az első igazán átütő sikernek. Mindössze 4 évig gyártották 1985 és 1989 között, de technikai és formai innovációi miatt nagyon szerették a vásárlók. Továbbra is 1,6 liternél kezdődött a paletta, de már akár 2 literes, 145 lóerős benzinest is kérhettek az Accordhoz a vásárlók. Felfüggesztés tekintetében is előrelépett a modell, amíg a konkurensek a drágább MacPherson konstrukciót használtak, addig a japánok elöl-hátul dupla lengőkart használtak, ami jobb stabilitást és közvetlenebb viselkedést biztosított. Utódja, az 1989-ben bemutatott 4. generáció a műszaki finomságok mellett már nagyobb hangsúlyt fektetett a luxusra: bőrülések, elektromos napfénytető, blokkolásgátló és Bose hangrendszer is szerepelt az extralistán.
Az 1994-ben bemutatott 5. széria dizájnja véleményem szerint kissé ellaposodott, hozta a ‘90-es évek japán autóira jellemző kommersz formát, de hát abban az időben ez számított menőnek. Mérete már 4,7 méter környékén járt, így az USA-ban is a középkategóriába kezdték sorolni, pedig ott aztán voltak hodályok szép számmal. Már megjelent a Honda változó szelepvezérlése, a VTEC, természetesen az Accord is megkapta a technikát. Az amerikai piacon döntően 2,0-,2,2 literes benzinesekkel lehetett kapni, de a típus történelmében először már hathengeres motorral is kérhették a vásárlók. A 2,7 literes V6-os selymessége eszményi volt, a hengerszámból adódó presztízsugrásról nem is beszélve. Sajnos az öreg kontinensre nem jutott belőle, itt a 2,3-as H23A3 kódjelű négyhengeres jelentette a csúcsváltozatot. Gázolajosok közül pedig a Rover-féle 2,0 literes dízel tartotta a frontot.
A 7. generáció hazánkban is rendkívül divatos választásnak számít 2003-as megjelenése óta, nem véletlenül. Debütálásakor rögtön megnyerte az Év Japán Autója választást, dizájnja és formavilága még mai szemmel is megállja a helyét. Gyakorlatilag bármelyik erőforrással megbízható társnak számít, legyen szó a 2.0 i-VTEC-ről 152 lóerővel vagy a nagytesóról, a 2.4 i-VTEC-ről, 187 lóerővel. A japán dízeleket nem szokták agyba-főbe dicsérni, de a 7. szériás Accord ebben is jeleskedett: a 2.2 i-CDTi egység korának egyik legselymesebb common-rail motorja volt, az évek pedig arról tanúskodnak, hogy egy meglepően tartós technikát sikerült összerakniuk a Honda mérnökeinek. Érthető, hogy nem sok változást eszközöltek a következő generációváltásnál. A kombi hátulja viszont sokkal szebb lett.
A 2017-ben bemutatott 10. szériát sajnos nem forgalmazzák hazánkban, pedig véleményem szerint lenne rá kereslet, mivel sok tulajdonosnak van kellemes tapasztalata az Accorddal. Formavilága hozza az aktuális trendet, az USA-ban kínált hibrid hajtásláncos változatban pedig sok hazai környezettudatos vásárló is ideális társa találna.
