2022. július 01. | 16:10

A cég vezérigazgatója arra számít, hogy az autóipar akkumulátorhiánnyal fog küszködni 2024 és 2027 között.

Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója már többször hangot adott azzal kapcsolatos aggályainak, hogy az autóipar átalakulásának és elektromosítás jelenlegi tempójának potenciálisan negatív következményei lehetnek.

Tavares elektromos autókkal kapcsolatos nézeteit a gyártásért felelős igazgató, Arnaud Deboeuf is osztja. A szakember arra figyelmeztetett, hogy amennyiben az Európai Unió valóban betiltja az új belső égésű motoros autók forgalmazását 2035-től, az autóipar össze fog omlani. Hacsak a villanyhajtású autók nem lesznek olcsóbbak. Ez pedig óriási kihívást jelent a gyártók számára.

Ugyanakkor az autóipari elemzők szerint a technológiai fejlődés, másrészt az eddig sosem látott méretű gyártási kapacitás együttesen a költségek csökkenését fogja eredményezni az akkumulátorok és a villanyautók esetében egyaránt. Ezt a hatást csak még tovább fokozza majd a gyártók közötti egyre intenzívebb fejlesztési verseny az akkumulátoros elektromos autók terén.

elektromos autó töltés közben
Kép: Depositphtos

Ezzel kapcsolatban Deboeuf is elmondta, hogy a Stellantis célja, hogy az elektromos autók gyártási költségeit mintegy 40 százalékkal csökkentsék 2030-ig. Vagyis már öt évvel a belső égésű motoros járművek tilalmának bevezetése előtt számottevően olcsóbbá válhatnak a Stellantis által készített e-autók.

Tavares kihangsúlyozta, a legnagyobb problémát az akkumulátorgyártáshoz szükséges nyersanyagok, vagyis a lítium, a nikkel, a mangán és a kobalt korlátozott elérhetősége jelenti. Hozzátette, úgy tűnik, a döntéshozókat nem törődnek azzal, hogy az autógyártók rendelkeznek-e megfelelő mennyiségű nyersanyaggal ahhoz, hogy az átállás zökkenőmentesen le tudjon zajlani.

A vezérigazgató arra számít, hogy az egyre növekvő keresletnek köszönhetően a 2024 és 2027 közötti időszakban, mielőtt több európai akkumulátorgyár is megkezdhetné a termelést, az iparág akkumulátor-ellátási problémákkal fog küszködni, ami az ázsiai gyártóknak kedvezhet.

Nyitókép: Depositphotos